brusszel


Kiderült, kik kapják a "Díj a sikeres vállalkozásokért" elismeréseket

Figyelő Online
2013.09.27  12:05   
mail
nyomtatás
Innováció, fejlesztés és hozzáadott érték nélkül a magyar gazdaság nehezen tudna előre jutni, ezért szükség van arra, hogy az innovatív gondolat vállalkozás formáját öltve a magyar gazdaság szerves részévé váljon - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter pénteken a "Díj a sikeres vállalkozásokért" szeptemberi elismeréseinek átadásán, Budapesten.
A díjat Varga Mihály kezdeményezésére 2013 augusztusától kezdődően minden hónapban három - a hónap beruházója, a hónap kis- és középvállalkozása, a hónap induló vállalkozása - kategóriában azzal a céllal adják át, hogy elismertté tegyék, ösztönözzék azokat a Magyarországon működő gazdasági társaságokat, kis- és középvállalkozásokat és induló cégeket, amelyek hozzájárulnak a gazdasági növekedéshez, és példaként szolgálnak a sikeres vállalkozások megvalósításához.

A zsűri döntése alapján szeptemberben a hónap beruházója elismerést a ZF Lenksysteme Hungária Kft., a hónap kis- és középvállalkozása díjat az Evopro Informatikai és Automatizálás Kft., a hónap induló vállalkozása címet az ImmunoGenes Kft. kapta.

Varga Mihály az ünnepségen hangsúlyozta, hogy az elismeréssel szeretnék arra irányítani a figyelmet, hogy Magyarországon is lehet sikeresen vállalkozni.

A gazdasági miniszter elmondta, hogy a tárcánál Budapest HUB néven szakmai munkacsoportot hoznak létre, amelynek feladata lesz áttekinteni, hogyan lehet államigazgatási szinten segíteni többi között az induló innovatív vállalkozásokat, az úgynevezett start-up cégeket.

Végig kell gondolni, hogy az innováció területén az innovációs alap, az innovációs hivatal, a pályázati rendszer révén hogyan lehet a start-up cégeket támogatni - mondta.

Varga Mihály kitért arra, hogy 2014. január elsejétől a gazdasági minisztériumban döntenek majd a gazdaságfejlesztési pályázatokról, azt szeretnék, ha a következő hét évben az uniós támogatások 60 százalékát gazdaságfejlesztési célokra költenék, ezért is fontos a Budapest HUB munkacsoport munkája.

Matthias Augenstein, a 10 éve Magyarországon lévő ZF Lenksysteme Hungária Kft. gazdasági ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a cégcsoporton belül 2013-ban a magyarországi vállalat kapta meg a lehetőséget az EPSapa elektromos kormánymű gyártására és összeszerelésére a felső kategóriás gépjárművekhez, ehhez egri telephelyüktől nem messze, Makláron 2014 tavaszáig jelentős beruházást hajtanak végre, a meglévő létszám megtartása mellett a foglalkoztatottak számát 150-nel növelik. A döntéshez a magyarországi vállalkozás- és növekedésbarát gazdaságpolitika is hozzájárult - tette hozzá.

Bodnár Balázs, az Evopro Informatikai és Automatizálási Kft. ügyvezető igazgatója hangsúlyozta: a magyar tulajdonú társaság bebizonyította, hogy magyar mérnöki tudásra építve lehet sikeres exporttevékenységet végezni.

A méltatás szerint a cég mérnökei többi között közreműködtek a kecskeméti és brémai Mercedes, továbbá az Audi és a BMW autógyárak gyártósorai kialakításában, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és számos nagyváros - köztük Miami, London, Madrid, München, Dubai, Peking - repterein üzemelő csomagszállító rendszerek megvalósításában.

Kacskovics Imre, az immunológiai és géntechnológiai kutatásban tevékenykedő ImmunoGenes Kft. ügyvezető igazgatója kiemelte, hogy nemzetközi szinten is elismert, tapasztalt szakemberekkel dolgoznak, és a mostani elismerés biztatást jelent munkájuk folytatásához.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Gazdaságdíj

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.