brusszel


Átadták az AGC új üzemcsarnokát Tatabányán

Figyelő Online
2014.03.13  12:11   
mail
nyomtatás
Az autóüvegeket gyártó japán tulajdonú AGC Glass Hungary új üzemcsarnokot avatott csütörtökön a tatabányai ipari parkban lévő üzemében; a 3,5 milliárd forintos beruházás év végéig 140 új munkahelyet teremt.
Magyarországon 712 autóipari vállalkozás van, melyek 115 ezer embernél többet foglalkoztatnak és évente 18 milliárd eurós termelési értéket állítanak elő, mely a teljes feldolgozóipari teljesítmény 20 százalékát jelenti. A gyártmányok 93 százaléka exportra kerül, a magyarországi teljes export 18 százalékát az autóipar teszi ki - ismertette az átadáson Szijjártó Péter külügyi és külgazdasági államtitkár.

Hozzátette: a japán vállalatok eddig 3,5 milliárd eurót ruháztak be Magyarországon és 25 ezernél több embert foglalkoztatnak, így "nagymértékben járultak hozzá, hogy Magyarország jobban teljesít" - fogalmazott.Az államtitkár elmondta: a szakképzés megerősítése érdekében a következő hét évben 50 milliárd forintot fordítanak tanműhelyek építésére, az összegből országszerte hétezer tanműhely épülhet.

Szijjártó Péter szólt arról is, hogy a következő uniós ciklusban megduplázzák a kutatás-fejlesztésre szánt forrásokat, az összeg nagysága eléri majd a 700 milliárd forintot.Papp Zoltán, az AGC Hungary Kft. gyárigazgatója elmondta, hogy az üzembővítéshez az AGC Glass Hungary 932 millió forint vissza nem térítendő támogatást kapott európai uniós és magyar forrásból.

Schmidt Csaba polgármester (Fidesz-KDNP) hangsúlyozta: ez a beruházás is elősegíti a megye politikai, gazdasági és felsőoktatási vezetői által aláírt közös szándéknyilatkozatba foglalt törekvést, amelyben kezdeményezik Tatabánya és Esztergom térségének kiemelt járműipari központtá nyilvánítását.

Az új, 8300 négyzetméteres gyártócsarnok felépítése mellett kapacitásfejlesztést is végeztek, így a korábbi 12 másodperc helyett 8 másodpercenként készül el egy hátsó szélvédő.A fejlesztésbe bevont gyártósoron 2,3 millió hátsóüveg készülhet.

Az új csarnokban olyan üvegeket készítenek, amelyeket szerelvényekkel is ellátnak. A készre szerelt termékeket a végfelhasználó autógyárak további munkafázis nélkül építhetik be a járművekbe.

A japán központú AGC 2004 nyarán alapította meg magyarországi üzemét, a beruházás 2005-ben elnyerte a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium "Legnagyobb Volumenű Zöldmezős Beruházás" díját.

Az AGC Glass Hungary Kft. 20 európai márka 80 modelljéhez szállít oldal- és hátsóüveget, valamint napfénytetőt. A cégcsoportnak Európában tíz autóüveget előállító gyára van, ötezer alkalmazottal.2010-ben az AGC tendert nyert a Mercedes oldalsó és hátsó ablaküvegeinek szállítására. Egészen 2021-ig az AGC szállítja az üvegeket az addig készülő 26 féle Mercedes modellhez.

Ez több millió üveget jelent a következő évtizedben, amelynek jelentős részét Tatabányán gyártják.

A cég 2014 végéig 730 embernek ad munkát, 2012-ben 22 milliárd forintos árbevételt értek el, 2013-ban 14,7 millió autóüveget gyártottak. A tatabányai üzem a létszámot tekintve a harmadik legnagyobb és vállalatcsoport egyetlen zöldmezős beruházása.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200