brusszel


Átadták az Egis új k+f központját

Figyelő Online - Nógrádi Tóth Erzsébet
2013.12.02  14:59   
mail
nyomtatás
Új Hatóanyag technológiai Kutatás-Fejlesztési Központ átadásával és a kormánnyal kötött stratégiai megállapodás megkötésével folytatódott ma az alapításának századik évfordulóját ünneplő Egis Gyógyszergyár Nyrt. idei megemlékezés sorozata.
Az Egis budapesti székhelyén létesült, 4,6 milliárd forint összköltségű beruházást Szijjártó Péter, a Miniszterelnökség külügyi és külgazdasági államtitkára és Hodász István, az Egis vezérigazgatója adták át. A projekt megvalósításához az Európai Unió és a magyar állam 1,149 milliárd forint támogatást nyújtott. Már kis dózisban is jelentős biológiai hatást kiváltó, úgynevezett nagy potenciálú hatóanyagokat fejlesztenek ki a ma átadott új hatóanyag technológiai kutatás-fejlesztési központjában. A gyógyszerpiac változásai nyomán az Egis megújította K+F stratégiáját, a hangsúlyt olyan speciális területekre is helyezve, amelyek révén új gyógyszerpiaci szegmensekben jelenhet meg a vállalat és tovább nőhet versenyképessége. Az új Hatóanyag technológiai K+F Központ két meglévő, egymás mellett álló épületben került kialakításra, amelyekben a legmodernebb műszerekkel és eszközökkel ellátott műveleti, technológiai, analitikai fejlesztő, reakcióbiztonsági vizsgálatok elvégzésére alkalmas egységek kaptak helyet.

Az ilyen típusú hatóanyagok főként az onkológia terén kínálnak korszerű terápiás lehetőségeket. Az új k+f központ része a különálló épületben található új kísérleti üzem is, ahol az Egis által fejlesztett hatóanyagok méretnövelése folyik. „Az idén 135 milliárdos konszolidált árbevételű cég évente 12 milliárdot költ k+f-re, 7 innovációs díjjal ismerték el munkáját, 3400 dolgozót foglalkoztat" - mondta Hodász István, hozzá téve, hogy a vállalat dolgozóinak munkáját hét Innovációs díjjal, köztük egy Innovációs nagydíjjal ismerték el. „A társaság az elmúlt húsz évben 140 milliárdot költött beruházásokra, aminek felét a gazdasági válság éveiben invesztálták a cégbe" - folytatta a vezérigazgató. Elmondta azt is, hogy az Egis jelentősen hozzájárul a népegészségügyi programokhoz, minden hatodik keringési betegségben szenvedő embert Egis gyógyszerrel kezelnek.




Szíjjártó Péter hangsúlyozta: a kormány 2010-ben döntött arról, hogy a válságból a versenyképesség növelésével próbál kilábalni, ennek során mérték föl a gazdaság erőforrásait. Ezért kötött stratégiai megállapodásokat a gazdaság jelentős szereplőivel, köztük a mai napon az Egis Gyógyszergyárral. „Magyarországon jelentős potenciál van az innovatív és exporttermelő gyógyszeriparban, amely az export 5 százalékát adja" - jelentette ki az államtitkár. A nemzetgazdasági k+f fele szintén a gyógyszeriparban zajlik. és a 14 ezer fő közvetlen foglalkoztatási mellett 38 ezer embernek ad közvetett munkát ez az ágazat.

A nemzetgazdaság nagy múltú, stratégiai ágazata, a világszínvonalú magyar gyógyszeripar egyik meghatározó vállalataként az Egis gyógyszergyár a magyar tudásra, szakértelemre alapozva vált a 100 évvel ezelőtt mindössze hatvanfős vállalkozásból mára hazánk 28. legnagyobb munkáltatójává. A vállalat a tradicionális magyar gyógyszergyárak közül egyedülálló módon, alapítása óta csak Magyarországon folytatja teljes értékteremtő tevékenységét, hazai kutatás-fejlesztésbe, termelési és egyéb beruházásokba visszaforgatva szinte teljes nyereségét. Az Egis árbevételének közel 80 százaléka a világ több mint hatvan országába irányuló exportból származik. A hazai telephelyein kívül, további 18 országban saját kereskedelmi irodával, leányvállalattal van jelen a vállalat, mely sikereit a folyamatos megújulásának köszönheti: a legutóbbi öt üzleti évben 70 milliárd forintot meghaladó összeget fordított beruházásokra és közel 60 milliárd forintot kutatás-fejlesztésre.

 


„A ma megkötött stratégiai megállapodás jelzi, hogy a kormány nyitott a magyarországi gyógyszeriparral való együttműködésre annak érdekében, hogy az ágazat versenyképes legyen" - jelentette ki Szíjjártó Péter, hozzá téve: az iparág jelentősen hozzájárul az átalakított felsőoktatás támogatásához, az Egis Gyógyszergyárnak is értékes kapcsolatai vannak az egyetemek kutató részlegeivel.

 

 

Hodász István és Szijjártó Péter
Hodász István és Szijjártó Péter
Hodász István, Szijjártó Péter, Szócska Miklós
Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.