brusszel


Augusztusi pénzeső

Figyelő Online - Halaska Gábor
2013.06.28  07:24   
mail
nyomtatás
Augusztusban születhet döntés 150 milliárd forintnyi IT beszerzési keretről, miközben a szakma már az olyan uniós projektek véghajrájára készül, mint a GSM-R vagy az egészségügyi fejlesztések.
A következő években nem kevesebb, mint 150 milliárd forintos keretösszegben szerez be informatikai eszközöket, szoftvereket, licenceket, hálózati eszközöket és mobiltelefonokat a kormányzat. Korábban a Központi Szolgáltatási Főigazgatóság (KSZF), most annak utódja, a Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság (KEF) koordinálja az állami szervek nem egyedi fejlesztésekhez kötődő, rendszeres jellegű eszköz- és szoftverbeszerzéseit. A májusban meghirdetett mintegy 150 milliárdos beszerzési csomag olyan szempontból érdekes, hogy a korábbi évek gyakorlatával ellentétben nem egy, hanem - árucsoporttól függően - 2-4 évre biztosítja a központosított közbeszerzési eljárásban való részvételt.

Az állami döntéshozó az egyszerűség kedvéért egy tucat körülire csökkentette egy-egy részterületen azoknak a beszállítóknak a számát, akikkel szerződik. Ezért a szállító cégek széles összefogással konzorciumokba tömörültek. Egy-egy ilyen beszállítói együttműködésben nem ritkán 6-7 cég is együtt indul az állami közbeszerzési keretek elnyeréséért.

További részletek a Figyelő hetilap 2013/26-ik számában.
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200