brusszel


Az Allianz nagy eredményt vár

Figyelő Online
2013.11.08  10:18   
mail
nyomtatás
Az eddig vártnál nagyobb idei működési eredményt vár a müncheni székhelyű Allianz biztosító a pénteken ismertetett negyed-, illetve háromnegyed éves eredmények alapján.
A pénteken közölt adatok szerint a piaci tőkeértéke és díjbevétele alapján Európa legnagyobb biztosítója most már 9,7 milliárd eurót valamivel meghaladó idei működési eredményre számít, ami felülmúlja a cég által eddig várt 8,7-9,7 milliárd eurót. A biztosító derűlátásának részben az ad alapot, hogy az idei első kilenc hónapban a működési eredménye 7,68 milliárd euró volt, 8 százalékkal nagyobb az egy évvel korábbi 7,12 milliárd eurónál, a szeptember végével záródott három hónapban a működési eredménye pedig 2,52 milliárd euró lett, felülmúlta az elemzői várakozásokban szerepelt 2,43 milliárd eurót. A cég negyedéves adózott eredménye 6,3 százalékkal 1,45 milliárd euróra bővült, felülmúlta az elemzők által várt 1,44 milliárd eurót. Az Allianz bevétele ugyancsak éves szinten 0,2 százalékkal 25,1 milliárd euróra mérséklődött, kisebb lett az elemzők által várt 26,1 milliárd eurónál.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200