Fareed Zakaria azóta híressé vált 1997-es tanulmányában vezette be az illiberális demokrácia fogalmát, amely olyan politikai rendszert jelöl, ahol ugyan demokratikus választások során kerülnek a politikai vezetők hatalomra, de a rezsim nem tartja tiszteletben a politikai szabadságjogokat. Az új gyakorlat úttörője kétségkívül a márciusban elhunyt egykori venezuelai elnök, Hugo Chávez, akinek példáját számos vezető igyekszik követni a kontinensen.

A Human Rights Watch (HRW) emberjogi szervezet 2012-es, venezuelai elnökválasztási kampányról szóló jelentése rávilágít az illiberális demokrácia módszereire. A HRW beszámolója szerint az ellenzék vezetője, Henrique Capriles a választást megelőzően szabadon élhetett a hagyományos kampány eszközeivel. Ugyanakkor az állami források fölött rendelkező Chávez elsöprő médiafölénye, választóit elhalmozó adományai és az ingatag szavazók félelme egy későbbi elnöki megtorlástól, behozhatatlan előnyöket biztosítottak az országot kormányzó politikai oldalnak.

Egy másik jelentés beszámolója szerint a sajtószabadság tekintetében, a nem szabad kategóriát kiérdemlő országok száma idén a legmagasabb 1989 óta Latin-Amerikában. Legyen szó Paraguayról, ahol parlamenti puccsal távolították el a korábban megválasztott elnököt, vagy a Rafael Correa vezette Ecuadorról, ahol az elnök a magánkézben lévő média kormánykritikus hirdetéseit betiltatta és korlátozta a politikai ellenzék médiajelenlétet a kampány idejében, a sajtószabadság Latin-Amerikában általános hanyatlásnak indult. Újabb terepe a sajtóra nehezedő politikai nyomásnak Argentína, ahol a média tulajdonosi hátterét diverzifikálni kívánó 2009-es törvény keretében kívántak nyomást gyakorolni a hatalommal szembenálló nyilvános tartalomszolgáltatókra. Christina Fernández de Kirchner elnök-asszony parlamenti támogatói most a bírósági rendszer függetlenségének korlátozására törekszenek, kísérleteiket eddig az alkotmánybíróság sikeresen verte vissza.

A sajtó megrendszabályozása mellett az illiberális demokráciák politikai praktikáival találkozhatunk szerte a kontinensen: torzító választási rendszerrel Chilében, mindennapos erőszakkal Mexikóban és Kolumbiában, a politikai elit körében terjedő nagyfokú korrupcióval Brazíliában. Már az alkotmány sem jelenthet akadályt a populista rezsimek számára. Bár Bolívia 2009-es új alkotmánya tiltja az egymást követő három elnöki terminust, Evo Morales, és az ő befolyása alatt álló alkotmánybíróság, ezt azzal kerülte meg, hogy az új alkotmányt az állam újraalapításának nyilvánította. Ebben az értelemben Morales további megválaszthatóságát nem akadályozza, hogy a régi államban már kétszer tett elnöki esküt. Hasonló alkotmányos trükköt alkalmazott a 2008-as új alkotmánnyal az ecuadori elnök, vagy Daniel Ortega Nicaragua baloldali elnöke. Argentínában az alkotmányt a Kirchner-házaspár azzal játszotta ki, hogy felváltva birtokolták az elnöki posztot az elmúlt 12 évben. Andrés Velasco chilei közgazdász, a Columbia Egyetem vendégprofesszora. 2006-és 2010 között a Michelle Bachelet chilei elnök-asszony vezette kormány pénzügyminisztere. Korábban tanácsadóként dolgozott az IMF-nek, a Világbanknak, az Amerikaközi Fejlesztési Banknak, valamint a Dominikai Köztársaság, Mexikó és El Salvador kormányának.

Kapcsolódó cikkek