brusszel


Az iráni államfő: a nukleáris megállapodás jótékonyan hat a gazdaságra

Figyelő Online
2013.12.08  13:12   
mail
nyomtatás
Haszán Róháni iráni elnök vasárnap a teheráni parlamentben azt mondta, hogy máris kedvezően hat országának a gazdaságra az az átmeneti megállapodás, amit nukleáris programjáról kötött a nemzetközi nagyhatalmakkal.
Az államfő szerint "a befektetők figyelme az aranyról, a devizáról és a ingatlanpiacról a részvénypiacra terelődött". November végén a hatok - az ENSZ Biztonsági Tanácsának öt állandó tagállama és Németország - megállapodtak Iránnal, hogy az iszlám köztársaság engedményeket tesz az urándúsítással kapcsolatban, cserébe a nyugatiak lazítanak a Teherán ellen bevezetett szankciókon. A megállapodás egyelőre átmeneti időre, fél évre szól.

Haszán Róháni vasárnap terjesztette a parlament elé költségvetési tervét, ami egyebek között 26 ezer rial/dollár árfolyammal számol a jelenlegi 29 ezer riallal szemben. A parlament várhatóan a jövő év elején fogadja el a március 21-én életbe lépő 2014. évi költségvetést. Az augusztusban beiktatott Róháninak ez az első költségvetése.

Az államfő azt mondta, hogy az újköltségvetés legfontosabb célja az infláció letörése és a gazdaság élénkítése. Az infláció jelenleg 40 százalék körüli, amit az államfő 25 százalékra tervez visszaszorítani 2015 márciusáig.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.