brusszel


Az OECD-tagok megrekedtek

Figyelő Online
2013.11.18  13:50   
mail
nyomtatás
Nem változott a gazdasági növekedés a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagországaiban. Az OECD hétfői nyilatkozata szerint a harmadik negyedévben a tagországok összesített GDP-je csak 0,5 százalékkal növekedett az idei második negyedévhez képest, pontosan annyival, mint a második negyedévben az elsőhöz képest.
Az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában gyorsult a gazdasági növekedés, de ezt ellensúlyozta, hogy Japán és az eurózóna országai rosszabbul teljesítettek. A Dow Jones hírügynökség szerint ezek a folyamatok megerősítik, hogy a világgazdasági növekedés még törékeny, s az inflációs nyomás hiányában a központi bankok továbbra is a monetáris bővítés politikáját fogják alkalmazni.

A Nemzetközi Valutaalap októberi adatai szerint 2013-ban a globális gazdaság 2,9-3,2 százalékos növekedést produkál, 2014-ben pedig 3,6 százalékos növekedés lehet. Az OECD 2013 novemberi adatai szintén arra utalnak, hogy az eurózónában, Kínában és Nagy-Britanniában gyorsul a gazdasági növekedés decemberig.Az OECD kedden teszi közzé részletes adatait és növekedési várakozásait a 34 tagállamára és a világ számos nagyobb fejlődő gazdaságára vonatkozóan.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.