brusszel


Lebegtetik az orosz rubelt 2015-től

Figyelő Online
2013.09.13  17:40   
mail
nyomtatás
Oroszország 2015-től lebegteti a rubelt, azaz nem lesz a jegybank által előírt sávszél, ezt megelőzően 2014-ben fokozatosan csökkenti a központi bank az intervenciókat - derül ki a jegybank monetáris politikájáról 2016-ig szóló, pénteken ismertetett jelentés.
A dokumentum szerint a bank 2014-re és 2015-re 4,5 százalékos, 2016-ra 4 százalékos inflációs célt tűzött ki, plusz/mínusz 150 bázispont.

Elemzők szerint az év végi éves szintű infláció 5,8 százalék lesz a tavalyi 6,6 százalék után. Nemrég az orosz gazdasági miniszter azt mondta, hogy az infláció 4,6 százalékra csökken 2014-ben elsősorban a közüzemi díjak tervezett befagyasztásának a hatására. Az orosz jegybank azzal számol, hogy jövőre a gazdaság fő hajtóereje a belföldi kereslet lesz és kevésbé a külföldi. A központi bank azzal számol, hogy 2014-ben a hazai össztermék (GDP) 2-3,5 százalékkal nő, de ennél kisebb is lehet, ha csökken a nyersolaj ára.

Az orosz jegybank előrejelzése szerint az idei nettó tőkekiáramlás 67 milliárd dollár lesz, ami jövőre 30 milliárd dollárra mérséklődik.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.