brusszel


Az OTSZ kifogásolja a TakarékBank állami részvényeire kiírt pályázatot

Figyelő Online
2014.02.01  15:46   
mail
nyomtatás
Érvénytelennek tekintik az Országos Takarékszövetkezeti Szövetség (OTSZ) tagszervezetei a TakarékBankban lévő állami részesedések értékesítésére kiírt pályázatot, és ha a kiírók nem minősítik azt érvénytelennek, magyar és akár európai uniós fórumokhoz fordulnak jogorvoslatért - közölte az OTSZ az MTI-vel szombaton, Budapesten tartott közgyűlését követően.
A szövetség tájékoztatott arról, hogy a közgyűlés álláspontja szerint a kiírás nem felel meg a kormány határozatának, amely megfogalmazta a takarékszövetkezeti szektor előnyben részesítését a pályázaton, sőt arra enged következtetni, mintha az egyébként nyilvános pályázatot kizárólag egy ajánlattevőre írták volna ki.A közlemény emlékeztet rá, a kormány 2013. decemberi határozatában rendelkezik arról, hogy a Magyar Fejlesztési Bank Zrt.-nek és a Magyar Posta Zrt.-nek a Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben (TakarékBank) lévő részesedései értékesítésénél a takarékszövetkezeti szektor előnyben részesül.

A közgyűlés ugyanakkor azt állapította meg, hogy az integrációs törvényben megfogalmazott tőkekövetelmények kizárják a szövetkezeti hitelintézetek önálló vagy együttes részvételét a pályázaton. A takarékszövetkezeti szektor OTSZ-en keresztüli közvetett ajánlattételét pedig teljesen ellehetetleníti a TakarékBank alapszabálya szerinti kisebbségi részvényesi jogok értelmezhetetlen kiterjesztése, miszerint az OTSZ harmadik személynek minősül - hívja fel a figyelmet a közlemény.

Hozzáteszik: ez a minősítés nem veszi figyelembe, hogy a kisebbségi részvényesi kör ebben az esetben ugyanaz, mint az OTSZ által a pályázat során képviselendő szövetkezeti hitelintézeti kör.A közgyűlés ezért felhatalmazta az OTSZ vezetését, hogy tegyen meg mindent annak érdekében, hogy a szövetkezeti hitelintézetek visszavásárolhassák a takarékbanki többségi tulajdon és irányítási jog visszaszerzéséhez szükséges részvénymennyiséget - ismerteti a közlemény.

A közgyűlés egyúttal megfogalmazta: amennyiben a pályáztatott takarékbanki törzsrészvényeket nem az OTSZ vagy az OTSZ érdekkörébe tartozó szervezet vásárolhatná meg, az OTSZ tagszervezeti és egyben a TakarékBank részvényesi fenntartják a jogot, hogy elővásárlással éljenek.

A Magyar Takarékszövetkezeti Bank Zrt.-ben (TakarékBank) a magyar állam a Magyar Fejlesztési Bankon és a Magyar Postán keresztül ideiglenesen szerzett többségi tulajdont azzal a céllal, hogy a tulajdonosi pozíciót a rendszer átalakítására, professzionalizálására és átszervezésére használja. Az MFB jelenlegi tulajdona 35,54 százalék, a Magyar Postáé 19,31 százalék.

Az Országgyűlés által 2013. június 27-én elfogadott, a szövetkezeti hitelintézetek integrációjáról szóló törvény megfogalmazza, hogy a feljavított és megerősített szektorban a megszerzett állami tulajdont értékesítik. Ennek megfelelően az 54 százalékos állami részesedést 2014. január 3-án nyilvános nemzetközi pályázaton meghirdették, a leadási határidő február 6.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.