Az amerikai konzervatív gondolkodók nehéz időszakot élnek át a fáradtságos útkeresés éveiben - arra keresik a választ, hogy miként lehetne a Republikánus Pártot ismét „az ideák pártjává" tenni. Ezt az ideológiai ugrást korábban Paul Ryan képviselőtől remélték, majd a terv kudarca után ezt a vonalat váltotta fel a libertariánus populizmus követése.

Az irányzat alapgondolata, hogy a nagy állam, amely az élet sok területét öleli fel tevékenységével, automatikusan együtt jár az üzleti szektorral való összeolvadással. Ennek révén a kiterjedt kormányzat aláveti a polgárok érdekeit az üzleti lobbinak. A megoldás eszerint az állam méretének, feladatainak csökkentése, a szociális háló gyengítése, ezzel csökkentve az üzleti érdekek jelenlétét a politikában.

Ennek célja, hogy megszólítsa azokat a tavaly otthon maradt, kiábrándult szavazókat, akiket a párt szerint csakis egy új, jobboldali konzervatív gazdasági program vezethet vissza a politikai részvételhez. Ezt a réteget illetik a „fehér szavazók" névvel. Az irányzat párton belüli népszerűségét nagyrészt ennek az egyszerűsítésnek köszönheti Krugman szerint. Hiszen ez azt sugallja, hogy nincs szükség a párt ideológiai alapjainak újragondolására, új csoportok megszólítására és meggyőzésére, elég csupán ehhez a réteghez eljutni, és ügyesebben csomagolni a mondanivalót.

Mindezen problémák forrását Krugman két fő pontban látja. Egyfelől a fehér szavazók politikai többletet jelentő erejének túlbecslését gondolja hibának, melyet Alan Abramowitz és Ruy Teixeira korábbi kimutatásával támaszt alá. Eszerint a „fehér szavazók" körében mért részvétel magasabb volt a 2008-as választásokon, mint 2012-ben, így a szerzőpáros nyomán a „hiányzó fehér szavazók históriája" csupán mítosz.

Másfelől pedig Krugman szerint a Republikánus Párt programpontjai figyelmen kívül hagyják, vagy éppen ellentétben állnak ennek a szavazói rétegnek az érdekeivel. Így a kisebb államról, és a szociális háló leépítéséről szóló retorika pont azt a csoportot igyekszik elcsábítani, amely a legjelentősebb haszonélvezője ezeknek a juttatásoknak. A munkanélküli segély haszonélvezőinek például 60 százalékát, az ételjegyekből profitálóknak pedig nagyjából felét teszik ki a rosszabb körülmények közt élő „fehér szavazók". A republikánusok tehát a Medicaid, a munkanélkülieknek járó juttatások, és az ételjegyek rendszerének leépítése mellett érvelve, pont a megszólítani kívánt csoportok érdekeit sértik.

Paul Krugman a New York Times rovatvezetője, és a Princeton Egyetem közgazdaság, illetve Nemzetközi Kapcsolatok professzora.

Kapcsolódó cikkek