brusszel


Nem fogynak az új autók Romániában

Figyelő Online
2013.07.15  13:19   
mail
nyomtatás
Csaknem 19 százalékkal csökkent Romániában az eladott új autók száma az első félévben a tavalyi hasonló időszakhoz képest.
A romániai gépkocsigyártók és importőrök egyesületének hétfői közlése szerint az év első hat hónapjában 29 ezer új személygépkocsit és 6 ezer új haszonjárművet értékesítettek. Ebben a kategóriában továbbra is Dacia a vezető márka, amelyből mintegy 8500-at adtak el, és ezzel a francia Renault tulajdonában lévő romániai gépkocsigyár a piac 29 százalékát birtokolja.

Az egyesület szerint a romániai roncsautóprogram késői indítása miatt az év első felében többnyire jogi személyek vásároltak új járműveket, júniusban például körükből került ki a vásárlók háromnegyede. A magánszemélyek mintegy egyötödét tették csak ki az új gépkocsikat vásárlóknak az első hat hónapban.Az új autók eladását az is nehezíti, hogy továbbra is magas a külföldről származó használt gépkocsik értékesítési aránya Romániában. Az év első hat hónapjában 102 ezer ilyen autó és 21 ezer haszonjármű talált gazdára, ami 38 százalékos, illetve hat százalékos növekedést jelent 2012 hasonló időszakához képest.

Az egyesület közleménye hozzáteszi, hogy az adatok szerint minden megvásárolt új gépkocsira és haszonjárműre négy használt autó értékesítése jut.Tavaly csaknem 21 százalékkal csökkent az eladott új járművek száma Romániában.

A romániai gépkocsigyártás ugyanakkor mintegy 37 százalékkal nőtt az első félévben a külföldi keresletnek köszönhetően. Január és június között összesen mintegy 224 ezer jármű készült a romániai autógyárakban. Ezen a téren is a Dacia vezet, amelynek a Duster és a Sandero modelljéből 63 ezret, illetve 62 ezret gyártottak, majd a szintén Daciához tartozó Logan következik 54 ezer példánnyal. Negyedik helyen a Ford B-Max áll 43 ezer járművel. A romániai gépkocsikivitel 23 százalékkal nőtt, összesen csaknem 189 ezer járművet exportáltak az első félévben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.