brusszel


Bemutatkozott a Nemzeti Örökség Intézete

Figyelő Online - Pap Milán
2013.08.01  13:47   
mail
nyomtatás
A Horn Gyula néhai miniszterelnök, illetve Katona Tamás történész-politikus júliusi temetését szervező Nemzeti Örökség Intézete (NÖRI) első, bemutatkozó sajtótájékoztatóját tartotta csütörtökön. A Horn-temetéssel kapcsolatban felmerült kérdések megválaszolása mellett az intézet elnöke, Radnainé Dr. Fogarasi Katalin beszélt a stratégiai elképzelésekről, a jövőbeli tervekről, az intézet keretei között folytatott tudományos munkáról és a 2014-es év két fontos megemlékezéséről is.
Radnainé Dr. Fogarasi Katalin elmondta, egy az emlékezés kultúrájával, az emlékhelyekkel foglalkozó intézet fontossága és létrehozása több mint egy évtizede már felmerült, a Nemzeti Örökség Intézete azonban csak idén alakulhatott meg. A Miniszterelnökség háttérintézményeként, önálló szervezeti rendszerben működő intézetet egy május végén elfogadott kormányhatározat hozta létre.

Az európai mintákat követő intézet jelenleg 29 fővel működik, a nemzeti emlékhelyekkel kapcsolatos feladatokon kívül teret ad a nemzeti örökséggel kapcsolatos tudományos kutatásoknak. Az intézet az alapító kormányrendelet értelmében átveszi a Boross Péter korábbi miniszterelnök vezette Nemzeti Emlékhely és Kegyeleti Bizottság operatív feladatait, ezen túl pedig tudományos kutatásokra és kulturális ismeretterjesztésre is vállalkozik.

Papp Gábor, az intézet Szakmai Főosztályának vezetője kifejtette, a tudományos alapkutatások mellett az intézet az ismeretterjesztést, a fiatalok megszólítását tekinti elsődleges feladatának. A magyarországi Holokauszt hetvenedik, és az I. világháború kitörésének jövőre esedékes századik évfordulójára az intézet több konferenciával és tanulmánykötettel készül. Az intézet elnöke a sajtótájékoztatón bejelentette, a 2014-es holokauszt-évfordulóra a NÖRI egy hiánypótló albumot jelentet meg a budapesti Salgótarjáni úti zárt zsidó temetőről is.

Radnainé Dr. Fogarasi Katalin újságírói kérdésre azt is elárulta, már folytattak tárgyalásokat a Turizmus Zrt.-vel, és a jövőben a magyar turisztikai szervezetet is be kívánják vonni az intézet munkájába. Az idegenforgalomban népszerű emlékhelyek, így Ópusztaszer és Mohács mellett, a nemzeti örökség többi emlékhelyét is megközelíthetővé kívánják tenni a bel- és külföldi érdeklődők számára.

Horn Gyula néhai kormányfő temetésével kapcsolatban az intézet igazgatója több, korábban a sajtóban felmerült kérdésre is válaszolni kívánt. Újságírói kérdésre kifejtette, a Horn-temetésre beérkező kondoleáló kötetek rendszerezése folyamatban van, az intézet a Horn- család kifejezett kérésére vállalta a temetéssel kapcsolatos irodalom feldolgozását. Radnainé Dr. Fogarasi Katalin továbbá cáfolta, hogy nem küldtek meghívót Németh Miklós korábbi kormányfő számára. A pártállam utolsó miniszterelnöke korábban úgy nyilatkozott, nem kapott hivatalos meghívót a temetésre.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.