brusszel


Bemutatta az új 777-est a Boeing

Figyelő Online
2013.11.17  11:45   
mail
nyomtatás
Az amerikai Boeing repülőgépgyár vasárnap bemutatta 777-es típusú, hosszú járatú utasszállító repülőgépének új változatát, a 777X-et - a dubaji légikiállításon és vásáron, és mindjárt megrendelést kapott 259 ilyen gépre négy arab légitársaságtól.
Száz megrendelést kapott keskeny törzsű repülőgépekre is egy helyi légicégtől.A megrendelők közül az egyik, az Emirates légitársaság közben megrendelést adott az európai Airbusnak is ötven A380-as típusú óriás utasszállítóra. A múlt hét elején még nem volt biztos, hogy a Boeing időben előrukkolhat-e a 777-essel, miután a Boeing dolgozói leszavazták az új kollektív szerződés tervezetét.

A világ két legnagyobb repülőgépgyára, a Boeing és az Airbus között idén is éles a verseny a fellendülőben lévő piacon. A Boeing idén eddig kevesebb nettó új megrendelést szerzett, de jobban áll a szállítással, mint vetélytársa. Az amerikai vállalat idén november elejéig 957 nettó megrendelést kapott, és 530 repülőt adott át a megrendelőknek.

Az Airbus idei új nettó megrendelés-állománya 1215 volt október végén, de közben csak 504 gépet tudott átadni. A Boeingnek összesen 4800 megrendelése volt utasszállító repülőgépekre e hónap elején, az Airbusnak 5400.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: RepülésBoeing

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200