Ashoka Mody Németország uniós vezető szerepéről

Jelenleg az eurózónában egyetlen ország van talpon, Németország. A többi, a kemény maghoz tartozó állam gondokkal küzd. Hollandia pénzügyi problémákkal bajlódik, Franciaországban pedig olyan erős a gazdasági visszaesés, hogy aligha képes még az EU problémáival is foglalkozni.

Németországnak – bár megáll a maga lábán, de – önmagában nincs meg az ereje az európai növekedés és a pénzügyi stabilitás megteremtéséhez. Nem lehet azon csodálkozni, ha nagy belpolitikai felzúdulást kelt, amikor a németek az adófizetőket hívják ismét segítségül. Ugyanakkor az országnak nagyon fontos szerepe van abban, hogy az európai kormányzást átsegítse azon a krízisen, amelyet a válság annak okozott. Berlin szava többet számít, mint a többieké, így a felelőssége is nagy.

A német gazdaság a világgazdaság tendenciáira reagál, s roppant erőteljes, ha a világkereskedelem fellendülőben van. Ha a német kivitel nő, akkor az ország képes a nemzetközi impulzusokat saját megnövekvő importján keresztül más országok felé is közvetíteni. A belföldi fogyasztás és a beruházások tehát egyaránt a külső körülményektől függnek. A többi állam többnyire azt követeli, hogy a németek élénkítsék belső fogyasztásukat annak érdekében, hogy nőjön az importjuk. Így tudnának segíteni a növekedési problémákkal küzdő többi országnak.

A 2008–10 közötti válságos években Berlin részt vett a világ vezető hatalmai által koordinált pénzügyi mentőakciókban. Ezek visszarántották a világgazdaságot a szakadék széléről. Ezt követően azonban a többi világgazdasági szempontból meghatározó állammal együtt fiskális szemszögből konzervatívvá vált, visszafogta költekezéseit. Számos tanulmány mutat rá, hogy egy esetleges német fiskális lazítás sem tudná az öreg kontinens bajban lévő országait növekedésre serkenteni.

Különösen élesen vetődik fel ez a probléma manapság, látva a német gazdaság lanyhulását. Amikor a világgazdaság a 2009-es zuhanás után fellélegzett, a németek robusztusan teljesítettek. Erős volt a kínai kereslet, s a német cégek nagyon jól pozicionálták magukat ahhoz, hogy éljenek ezzel a lehetőséggel. Ezt követően azonban a globális növekedés lelassult. A németeknek ugyan sikerült elkerülniük az egész Európát sújtó recessziót, de a problémák oda is begyűrűztek.

Helmut Schmidt német kancellár 30 évvel ezelőtt azt szorgalmazta, hogy olyan európai egység jöjjön létre, amely tiszteletben tartja a nemzeti szuverenitást.

Ebben a megvilágításban a bankunióra vonatkozó javaslat ellentmondásosnak tűnik. Ugyanakkor az is igaz, hogy egy lépés lenne a helyes irányba. A közös bankfelügyelet és a betétbiztosítási rendszer létrehozása azért akadozik, mert a pénzügyi önállóság feladása lenne hozzá szükséges. Ez ellentétes a jelenleg hatályos egyezményekkel. S ami még ennél is lényegesebb: hiányzik hozzá a közös politikai akarat. A fiskális szuverenitás feladása egyenértékű a tényleges politikai unióval. Ezt nem lehet a hátsó ajtón keresztül becsempészni az EU-ba.

Ahhoz, hogy ez megvalósuljon, konszenzus kell. Ehhez azonban a németeknek példát kellene mutatni, először saját bajban lévő pénzintézeteiken szükséges alkalmazniuk a bankunió által megkövetelt szigorú szabályozást. Akkor a tagországok is elfogadják majd a javaslatot. Belátják, hogy az egészséges bankrendszer és a gazdasági növekedés kéz a kézben jár.

(A szerző az amerikai Princeton University professzora, korábban az IMF Németországért felelős tisztségviselője volt)

Kapcsolódó cikkek