brusszel


Növekvő forgalom, enyhén esett a BUX a héten

Figyelő Online
2014.04.13  08:45   
mail
nyomtatás
Hétfőtől csütörtökig szinte változatlanul, kicsivel 18 ezer pont felett zárt a BUX, majd pénteken a 18 ezres limit alá esett.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX egy hét alatt 0,14 százalékkal, 24,79 ponttal esett, pénteken záráskor 17 965,25 ponton állt. A heti forgalom 46,8 milliárd forint volt, az előző heti 43,8 milliárd forint után.

Hétfőn feltűnően jól teljesített a magyar piac, mintegy 120 ponttal emelkedett a BUX. Nagy valószínűséggel a választások hatottak a piacra, amit pozitívan értékeltek a befektetők. A nyugat-európai hangulat ugyanakkor gyászos volt, az árak lefordultak a mindenkori csúcsok közeléből.

Kedden hullámvasút volt a magyar és a külföldi piacokon is. A nap végére csak enyhén, mintegy 50 ponttal gyengült a BUX a nyitó értékéhez képest. Szerdán a BUX-index félszázalékos pluszban zárt, a forgalom átlagos volt. A nap nyertese - 60 forintos erősödéssel - az OTP volt.

Csütörtökön a BUX 24 ponttal esett, a forgalom pedig ezen a napon volt - 7,8 milliárd forinttal - a második legalacsonyabb a héten.Pénteken érte el - 13,1 milliárd forinttal - a heti forgalmi csúcsát a BÉT. A BUX tovább esett, és 17 965 ponton zárta a hetet.

A Mol-részvények ára a héten 45 forinttal, 0,34 százalékkal 13 140 forintra emelkedett. Az OTP 15 forinttal, 0,35 százalékkal 4310 forintra esett.A Magyar Telekom 1 forintos, 0,32 százalékos eséssel, 309 forinton zárta a hetet.A Richter-papírok értéke változatlan maradt, 4010 forint.

A kis- és közepes részvények indexe, a BUMIX 14,47 ponttal, 0,95 százalékkal csökkent, 1513,72 ponton állt pénteken záráskor.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200