brusszel


Jó forgalom mellett enyhén esett a BUX

Figyelő Online
2013.10.11  17:59   
mail
nyomtatás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 41,21 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 18 638,17 ponton zárt pénteken.
A részvénypiac forgalma 10 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A Mol és a Richter árfolyamának esését nem kompenzálta az OTP erősödése, ezért zárt enyhe mínuszban a BUX - mondta Miró József, az Erste Befektetési Zrt. vezető elemzője az MTI-nek.

A zárás előtt egy órával érkezett a hír, hogy a Mol adósbesorolását felülvizsgálja a Standard & Poor's, és ettől eladói nyomás alá került a papír. A Richter többnapi jó teljesítmény után esett pénteken, de ebből nem kell messzemenő következtetést levonni - tette hozzá az elemző.

A Mol ára 225 forinttal, 1,46 százalékkal 15 160 forintra csökkent, 694,8 millió forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 40 forinttal, 0,93 százalékkal 4360 forintra erősödött, forgalmuk 3,4 milliárd forintot tett ki.A Magyar Telekom árfolyama 2 forinttal, 0,68 százalékkal 294 forintra nőtt, forgalma 235,6 millió forint volt.

A Richter-papírok árfolyama 21 forinttal, 0,51 százalékkal 4100 forintra esett, a részvények forgalma 2,7 milliárd forintot ért el.

A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 2,9 milliárd forintos forgalom mellett 55 forinttal, 0,20 százalékkal 27 830 forintra emelkedett.A BUMIX 1156,17 ponton zárt pénteken, ez 2,10 pontos, 0,18 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200