brusszel


Csökkenéssel nyithat a tőzsde a szakértők szerint

Figyelő Online
2013.10.07  08:34   
mail
nyomtatás
Fél százalékos csökkenéssel kezdheti a hetet a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) az MTI által hétfőn megkérdezett szakértők szerint.
Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője szerint a negatív kezdés a piacon a kedvezőtlen nemzetközi hangulat eredménye, a nap egészét legfeljebb egy százalékos csökkenés jellemezheti. A Mol papírok árfolyama a pénteki erősödés után a hét első kereskedési napján újra gyengülni fog, az elemző 15 ezer forint körüli árfolyamra számít hétfőn, mivel a befektetők nyereségrealizálásba kezdenek.

Az OTP-részvények ára kitart a 4200 forintos szint mellett és a Richter-papírok is tartják az értéküket - vélekedett.Saághy Pál, az Equilor Befektetési Zrt. vezető üzletkötője szintén fél százalék körüli csökkenést vár hétfőn, mivel az amerikai és a német tőzsdéken is negatív hangulat uralkodik. Megjegyezte ugyanakkor, hogy az amerikai tőzsdén a költségvetés hiánya nem okoz különösebb pánikot, mindössze a kötvénypiacokon tapasztalható idegesség.

A piac mozgását a Mol árfolyama határozhatja meg, a kereskedésre a horvát és a magyar fél részéről érkező jelzések lesznek hatással - mondta. Hozzátette: ha a konszenzus irányába mozdul el az ügy, akkor a papír ára újra emelkedhet.

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 40,44 pontos, 0,22 százalékos csökkenéssel, 18 535,36 ponton zárt pénteken. A részvénypiac forgalma 11,6 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen alakult az előző napi záráshoz képest.A Mol 30 forinttal, 0,19 százalékkal 15 450 forintra erősödött, 4,4 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 45 forinttal, 1,05 százalékkal 4235 forintra csökkent, forgalmuk 2,3 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama nem változott, 308 forintot ért, forgalma 325,6 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama 5 forinttal, 0,12 százalékkal 4005 forintra nőtt, a részvények forgalma 1,9 milliárd forintot ért el. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 2,6 milliárd forintos forgalom mellett 5 forinttal, 0,02 százalékkal 27 685 forintra esett.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200