brusszel


Bizonytalanok a jövő heti tőzsdei kilátások

Figyelő Online
2013.05.26  16:33   
mail
nyomtatás
A héten a várakozásoknak megfelelően gyengültek a tőzsdemutatók a New York-i értéktőzsdén, a jövő hét kilátásai azonban teljesen bizonytalanok.
Elemzők számítottak arra, hogy a héten változhat a trend, miután április közepe óta folyamatosan erősödtek az indexek. A börze S&P 500 mutatója 1,1 százalék gyengüléssel zárta a hetet, de így is 15,7 százalékkal múlta felül az év elejei szintet. Elemzők egy hete igen tartottak attól, hogy miként látja az amerikai gazdaság kilátásait a jegybank szerepét betöltő Fed vezetője, és hogy mit tartalmaz a közel két hete tartott kamatdöntő ülés jegyzőkönyve.

Ben Bernanke, a Fed vezetője egy parlamenti meghallgatáson eloszlatta a mennyiségi ösztönző program kereteinek küszöbön álló szűkítésével szemben kialakult piaci aggodalmakat. Azt mondta, hogy egy ilyen lépés az idén várható adóemelésekkel és költségvetési kiadáscsökkentésekkel együtt lelassíthatná, de akár meg is állíthatná a gazdasági növekedést. Megjegyezte ugyanakkor, hogy a Fed esetleg meghúzhatja valamelyest a gyeplőt az elkövetkező néhány kamatdöntő ülésen, amennyiben a makrogazdasági mutatók javulása ezt indokolttá teszi.

A Bernanke-beszéd után hozták nyilvánosságra a Fed nyíltpiaci bizottsága (FOMC) kamatdöntő ülésén készült jegyzőkönyvet, amelyből kiderült, hogy az ülésen már szóba került a mennyiségi monetáris enyhítő program léptékének csökkentése, de nem alakult ki egyetértés a testület tagjai között abban, milyen makrogazdasági mutatók válthatnák ki az első ilyen lépést. A Fed jelenleg havi 85 milliárd dollár értékben vásárol fel kötvényeket a pénzügyi rendszer likviditásának növelése érdekében. Az amerikai tőzsdemutatók év eleje óta elért erősödése a részvénybefektetésekre fordítható olcsó pénz rendelkezésre állásának tulajdonítható.Megfigyelők szerint az a kérdés most, hogy a tőzsdemutatók visszaesése a héten fordulópont volt-e az április közepe óta tartó növekedés után, vagy csak pihenő az újabb csúcsok meghódítása előtt.

Hétfőn erre biztosan nem kapunk választ, lévén nemzeti ünnep miatt zárva lesznek a börzék. A hét fennmaradó részében is csak részinformációk látnak napvilágot a gazdaság állapotáról. Kedden ismertetik az amerikai Conference Board gazdaságkutató intézet májusra vonatkozó fogyasztói bizalmi mutatóját, valamint a gazdaság első negyedévi teljesítményével kapcsolatos nem végleges számot, pénteken pedig a személyi kiadásokkal és bevételekkel összefüggő adat
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Tőzde FED

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200