brusszel


Pár nap maradt a biztosítóváltásra

Figyelő Online
2013.11.25  10:41   
mail
nyomtatás
Az idei évben is december elsejéig mondhatják fel kötelező biztosításukat azok az autósok, akik biztosítót váltanának és szerződésük év végi évfordulós. A határidőre azonban érdemes odafigyelni, hiszen december első napja vasárnapra esik, addigra pedig igazoltan meg kell érkeznie a biztosítóhoz a felmondásnak - figyelmeztet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).
A felmondásokat vasárnapig kell faxon, személyesen vagy postai úton eljuttatni az érintett biztosítóhoz, a hétvégi időpont miatt azonban nem érdemes a teendőket az utolsó pillanatra hagyni. Azoknak az autósoknak, akik élnek a biztosítóváltás lehetőségével, december elseje után további egy hónap áll még rendelkezésükre, hogy megkössék az új, jövő év januárjától érvényes kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésüket.

Az idei évben a MABISZ statisztikái szerint még mindig az összes gépjármű mintegy kétharmadát érinti az év végi átkötési időszak, hiszen a 4,02 millió jármű közül 2,65 millió továbbra is január elsejei évfordulós. A magánszemélyek tulajdonában álló személyautók között ez az arány még magasabb, 69 százalékos, vagyis a 2,5 millióból közel 1,8 millió személygépkocsit érinthet az idei kampány.

Ennek ellenére a biztosítók várakozásai szerint 2013-ban jóval kevesebben cserélik majd le meglévő szerződésüket, mint a korábbi években.

A MABISZ összehasonlító kalkulátora, a MABISZ Díjnavigátor az egyes biztosítók webszervizéhez kapcsolódva minden olyan tarifát és kedvezményt bemutat az ügyfeleknek, amelyek a társaságok saját webhelyein megtalálható. A MABISZ Díjnavigátor segítségével folyamatosan tájékozódhatnak az autósok a 2014-re vonatkozó kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási tarifákról.

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.