brusszel


Brazil csel

Figyelő Online - Váczi István
2014.01.05  07:00   
mail
nyomtatás
Váratlan, de logikus döntést hozott Brazília, amikor a Gripen harci repülő továbbfejlesztett változata mellett határozott.
Szokatlan irányban, délről északra közlekedett tavaly decemberben a Mikulás. Ezt azonban aligha bánta a Saab, amely úgysem talált volna akkora csizmát, amelybe belefér az ajándék. De karácsonyfát is bajosan, hiszen a szóban forgó, december 18-án feladott csomag 36 Gripen harci repülőgépet tartalmaz.

Persze csak képletesen, hiszen a griffről elnevezett eszközöknek a svéd vállalat a gyártója, azokat a megrendelő, Brazília kapja majd meg. A 4,5 milliárd dolláros (közel 1000 milliárd forintos) vételár jelentős része viszont a Saabot illeti majd.

Visszaütött a lehallgatás

A döntőben a Boeing F-18 Super Hornetje és a Saab Gripenje küzdött meg, és a szakértők meglepetésére az utóbbi győzött. Az azóta kiszivárgott információk arra utalnak, hogy a Boeing váratlan vereségében jelentős szerepet játszott az amerikai hírszerzési botrány.

Az Egyesült Államok Nemzetbiztonsági Ügynöksége (NSA) ugyanis mások mellett a brazil elnök kommunikációját is lehallgatta. Emellett azonban van két további nyomós ok, ami a Gripen mellett szólt a Super Hornettel szemben.

Technológiát is kapnak

Az egyik az ár-érték arány. Azt gyakorlatilag még a svédek sem vitatják, hogy az F-18-as jobb gép, hiszen más ligában játszik: két hajtóműves, több fegyvert képes hordozni, képességei sokrétűbbek. Ám ennek megfelelően beszerzése és üzemeltetése is jóval drágább, mint a Gripené. Utóbbi tökéletesen megfelel Brazília számára, amely szomszédjai ellen 1870 óta nem viselt hadat.

A másik okot a technológiatranszferben és az ellentételezésben kell keresni. Ezen a téren az amerikaiak hagyományosan szűkmarkúak, miközben Brazília szeretné megkapni a lehető legfejlettebb gyártástechnológiát és az ahhoz tartozó egyéb ismereteket, hogy azokat saját repülőgépiparában kamatoztassa. A jelek szerint a svédek hajlandók is ezek átadására.

A témáról részletesebben olvashat a Figyelő hetilap idei első, január 2-án megjelent számában.

mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.