brusszel


Buffett: ostobaság lenne hagyni az Egyesült Államokat államcsődbe jutni

Figyelő Online
2013.10.16  15:55   
mail
nyomtatás
Warren Buffett amerikai befektető és a Berkshire Hathaway holdingcég vezetője szerint ostobaság lenne az amerikai vezetők részéről, ha hagynák, hogy az Egyesült Államok államcsődbe jusson. Buffett szerdán nyilatkozott a CNBC televíziónak, kifejtve: abszurd lenne, ha az amerikai politikusok kockáztatnák az ország hitelességét mint jó adós, amit az elmúlt 237 évben őrzött meg magának.
Buffett nem hiszi, hogy lesz államcsőd, de ha lenne, az színtiszta ostobasággal érne fel. Buffett elmondta, hogy nem változtatott a Berkshire Hathaway működésén a költségvetési vita miatt. Buffett szerint eddig a Berkshire leányállatainak jelentéseiben sem látszódott, hogy a vita miatt csökkent volna a lakossági fogyasztás.A befektetési szakember kijelentette, hogy eddig nem adtak el a Berkshire tulajdonában levő egyetlen rövidlejáratú amerikai államkötvényt sem, mert nem aggódik, hogy a kormány ne tudná fizetni ezeknek a kamatait.Buffett azonban hangsúlyozta, hogy a demokratáknak és a republikánusoknak meg kell egyezniük, hogy a jövőben az állami adósságplafon megemelése ne legyen politikai alku tárgya, mert az ezzel való játszadozás egy "politikai tömegpusztító fegyver" hatásaival ér fel.

A szerdai nap folyamán a republikánusok és demokraták még mindig nem egyeztek meg egy új költségvetési tervezet elfogadásáról és az Egyesült Államok adósságplafonjának megemeléséről, pedig a pénzügyminisztérium számításai szerint nagyjából csütörtökön technikai értelemben vett államcsődbe kerülhet az ország.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.