brusszel


Büntethető lesz az utcán alvás?

Figyelő Online - Balogh Dénes
2013.09.30  09:00   
mail
nyomtatás
A hajléktalanszállón gyakran egy tucat - de néhol százötven - egymásnak ismeretlen embernek kell fejenként három négyzetméteren élnie - mondták el az általunk megkérdezett hajléktalanok. Filmünkben A Város Mindenkié aktivistáival valamint a Terebesi-erdő kunyhóiban élőkkel beszélgettünk.
Nyílt levélben kéri kilenc civil szervezet Pintér Sándor belügyminisztert, hogy vonja vissza a közterületen élés szabálysértéssé nyilvánítását lehetővé tevő törvényjavaslatát - tájékoztatta az aláírók egyike, a Társaság a Szabadságjogokért (TASZ).

 

A közlemény szerint a levélben - amelyet a TASZ mellett a Város Mindenkié csoport, az Eötvös Károly Közpolitikai Intézet, az Európai Roma Jogok Központja Alapítvány, az Esélyt a Hátrányos Helyzetű Gyermekeknek, a Magyar Helsinki Bizottság, a Nők a Nőkért Együtt az Erőszak Ellen Egyesület, a Patriarchátust Ellenzők Társasága és a Tízek Társasága jegyez - arra is kérik a tárcavezetőt, hogy tegye meg a szükséges lépéseket az emberhez méltó lakhatást lehetővé tevő kezdeményezések támogatásáért.


Azt írták: a belügyminiszter által benyújtott, a szabálysértési törvényt módosító javaslat felhatalmazást adna az önkormányzatoknak arra, hogy meghatározott területeken tiltsák az életvitelszerű tartózkodást közterületen, így akár elzárással is büntethető legyen az, aki utcán alszik. A civilek szerint a javaslat koncepciója nemcsak az érintett emberek alapvető jogait sérti, hanem ellentétes a hajléktalanság kezelésével kapcsolatos szakmai álláspontokkal is. Az aláírók levelükben felidézték az Alkotmánybíróság tavaly novemberi határozatát, amely megállapította, hogy az emberi méltósághoz való joggal összeegyezhetetlen a közterületen élés szabálysértéssé nyilvánítása.
A civil szervezetek közölték: az emberi méltósághoz való jog sérelme attól függetlenül megvalósul, hogy ezt az alaptörvény teszi lehetővé, mert még az Országgyűlésnek sincs felhatalmazása arra, hogy az Alkotmánybíróság által emberi jogot sértőnek minősített szabályt vezessen be. Hozzátették, a hajléktalanság kriminalizációja sérti az alapjogot és elfogadhatatlan, kezelésének pedig létezik szakmailag megalapozott,az emberi jogokat tiszteletben tartó formája.

Kapcsolódó cikkek
válassz
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiszivároghatnak információk a Fed-konferenciáról

Janet Yellen az amerikai jegybank szerepét betöltő Fed elnöke a munkaerőpiac helyzetét értékeli pénteken.

Gyengítheti a forintot a Fed

A Fed jegyzőkönyvéből kiderül a vártnál korábban is jöhet a monetáris szigor, a forint valószínűleg gyengüléssel reagál a hírre.

Vulkán veszélyezteti az európai növekedést

Az izlandi vulkánkitörés ismét több milliárd eurós károkat okozhat, ami a légi közlekedésen, és a turizmuson kívül, a GDP-re is hatással lehet.

Az Apple-ről fog szólni 2014 második fele

Szeptember 9-e az iPhone életében mérföldkő lesz.

top200