brusszel


Fejlesztik a buszközlekedést Hévíz térségében

Figyelő Online
2013.06.14  12:59   
mail
nyomtatás
A környék négy települését is bekapcsolva indul buszközlekedési fejlesztés Hévízen és térségében: a fürdővárosban új buszpályaudvar épül, korszerűsítik és kiegészítik a térségben a megállóhelyeket, illetve megteremtik az összeköttetést a sármelléki repülőtérrel.
Papp Gábor (Fidesz-KDNP) polgármester a támogatási szerződés pénteki aláírásakor elmondta: a közel kétszázmillió forintos, a Nyugat-dunántúli Operatív Program keretéből finanszírozott programhoz Hévízen kívül Alsópáhok, Cserszegtomaj, Nemesbük és Sármellék önkormányzata csatlakozott konzorciumi partnerként.

Az új hévízi pályaudvar kialakítása, a meglévő megállók felújítása és az újak építése várhatóan jövő nyárra elkészül, és ezzel jelentősen átalakulhat a térség közösségi közlekedése.Kifejtette: a mostani autóbusz-pályaudvar helyett újat építenek a város keleti részén, a nagyparkoló közelében. Felújítanak a városban és a környező településeken 16 buszmegállóhelyet és további öt újat építenek.

A város a jövő évi költségvetéséből tervezi, hogy saját autóbuszokat is vásárol a környékbeli településeket is bekapcsolva a közösségi közlekedésbe. Ez azért is fontos, mert Hévízen van a térségben a legtöbb munkahely, ezért a dolgozók kényelmesebb közlekedése is megoldhatóvá válik, de hosszú távon a sármelléki Hévíz-Balaton Airporttal való összeköttetés is elérhető.

A polgármester jelezte azt is: a város két-három éven belül szeretné megvalósítani nagyléptékű közlekedési koncepcióját, amelyben jelentős részt képvisel a közösségi közlekedés megvalósítása. A települést elkerülő út elkészülte után pedig a városban megszűnhet a tranzitközlekedés is - tette hozzá.

Breznovits István, a Nyugat-dunántúli Regionális Fejlesztési Ügynökség ügyvezetője azt mondta: a régióban megyénként egy-egy ilyen nagyságrendű közlekedésfejlesztési pályázat támogatására volt lehetőség.

A 196 millió forintos támogatás az ország egyik legjelentősebb turisztikai központjának azért is fontos, mert nemcsak a helyi közösségi közlekedés, hanem a különböző közlekedési formák - busz, kerékpáros és légi - összekapcsolását is elősegíti.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.