brusszel


Csaknem 15 százalékkal csökken a cseh áram ára

Figyelő Online
2013.10.22  14:45   
mail
nyomtatás
Decembertől 14,4 százalékkal csökkenti árait az egyik legnagyobb cseh áramszolgáltató, a prágai Prazská energetika (PRE). A döntés következtében az ügyfelek több száz, illetve több ezer koronát takarítanak meg, bár a jövő évi végső fogyasztói áramár még az Energetikai Szabályozó Hivatal (ERÚ) döntésétől is függ, amely az áramár központilag szabályozott részét befolyásolja.
"Az áramárak csökkentését a világpiaci árak esése tette lehetővé" - jelentette ki Pavel Elis, a PRE vezérigazgatója keddi prágai sajtótájékoztatóján.

Háztartási fogyasztóknál az árcsökkentés még nagyobb lesz, mert a szabályozó hivatal várhatóan csökkenti a áramelosztás árait. A cégeknél a jövő évi megtakarítás 12-17 százalék között fog reálisan mozogni.

A PRE több mint 700 000 ügyfélnek szállít áramot. Alkalmazottai száma mintegy 1300.

A konkurens Cseh Energetikai Művek (CEZ) már korábban közölte, hogy január elsejével 15 százalékkal csökkenti az általa szolgáltatott áram árát.

A harmadik nagy áramszolgáltató, a német kézben lévő E.ON, amely elsősorban Dél-Csehországban és Dél-Morvaországban rendelkezik erős pozíciókkal, bejelentette, hogy november végén közli a jövő évi áramárakat.

Az idén Csehországban átlagosan 5 százalékkal csökkentek az áramárak.


Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás
címkék: áramárcseh

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.