brusszel


Nagyon jól muzsikált a BTel

Figyelő Online
2013.08.29  11:09   
mail
nyomtatás
A Business Telecom Távközlési Nyrt. (BTel) nettó árbevétele 26 százalékkal, adózott eredménye pedig csaknem tízszeresére nőtt az idei év első félévében az egy évvel korábbihoz képest - közölte a társaság nem auditált beszámolójában a Budapesti Értéktőzsde honlapján csütörtökön.
A kecskeméti székhelyű országos távközlési szolgáltató első féléves nettó árbevétele 1,4 milliárd forintról 1,7 milliárd forintra nőtt, míg üzemi eredménye a 174,641 millió forintról 458,733 millió forintra emelkedett egy év alatt az előző év azonos időszakához képest.

A BTel adózott eredménye a 2012-es első félévi 47,881 millióról 442,148 millió forintra nőtt. A jelentés szerint a távközlési szolgáltatások iránti érdeklődés a technológia fejlődésével a válság ellenére is folyamatosan nő, ezzel a BTel lehetőségeink köre egyre bővül.

A gazdasági válság miatt megnőtt a felhasználók igénye a kedvezőbb árú, szélesebb körű szolgáltatások iránt, így nem csak a távközlési piac szereplőivel való összevetésben erősödött a cég piaci helyzete, de az ügyféligények is abba az irányba mutatnak, ahol erős a BTel versenyképessége - olvasható a beszámolóban.

A BTel 2013. március 7.-én 100 százalékos részesedést szerzett a magyarországi bejegyzésű és székhelyű Netcore Technologies Kft.-ben, amely azóta már BTEL Technologies Kft. néven működik, ezzel a cég reményei szerint jelentős költségmegtakarítást és piaci bővülést érnek el. Az akvizícióval a befektetett pénzügyi eszközök értéke 60 millió forinttal növekedett.

A Business Telecom pénzeszköz állományának értéke a tárgyidőszak végére háromszorosára bővült, és a saját tőke is nőtt, közel 95 százalékkal. A cég jegyzett tőkéje 870,288 millió forintra nőtt. A BTel 2006-óta nyújt alternatív távközlési szolgáltatóként telefonos hangszolgáltatást, szélessávú internet szolgáltatást, műholdas szolgáltatásokat és egyéb kapcsolódó szolgáltatásokat önkormányzati, üzleti, és magán ügyfelek részére, ezek közül jelenleg a mikrohullámú- és műholdas üzletág a meghatározó.

A cég papírjai a Budapesti Értéktőzsde standard kategóriájában forognak, az elmúlt egy évben legmagasabb áruk 1260, legalacsonyabb 502 forint volt, szerdai záróáruk 1180 forintot tett ki.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.