brusszel


Csányi pesszimistává tette a hangulatot

Figyelő Online
2013.07.20  08:00   
mail
nyomtatás
Kérdés, hogy az OTP elnök-vezérigazgatója miért most, és miért ennyi papírt értékesített.
A részvénypiac forgalma pénteken 41,3 milliárd forint volt, a vezető részvények - a Richter kivételével - estek az előző napi záráshoz képest.

A BÉT-re az OTP-vel történtek nyomták rá a bélyegüket - mondták az MTI által megkérdezett elemzők. A BÉT szüneteltette az OTP-részvények kereskedését 13 óra 52 perc és 13 óra 58 perc között, a 4200 forinton, 9 százalékot meghaladó eséssel záró bankpapír napi minimuma 3950 forint volt. A nap folyamán tette közzé a bank, hogy Csányi Sándor elnök-vezérigazgató jelentős mennyiségű OTP-részvényt adott el, a hírt elemzők összekapcsolták a részvény árának zuhanásával.

Horváth Ákos, az Equilor Befektetési Zrt. elemzője a spekulációra hivatkozott az OTP esésével kapcsolatban. Megítélése szerint a kisbefektetők ijedtek meg leginkább, és adták el a papírjaikat. A többi részvény követte az OTP-t, de jóval kisebb volt az esésük. Az európai és az amerikai tőzsdék gyakorlatilag nem változtak a BÉT zárásáig.

Török Bálint, a Buda-Cash Brókerház elemzője kiemelte, hogy a 41 milliárdos napi forgalom mintegy négyszerese volt egy megszokott erős napnak, és ennek csaknem kilencven százalékát az OTP adta. Továbbra és kérdés, hogy a bank elnök-vezérigazgatója miért most, és miért ennyi papírt értékesített. (Az OTP közleménye agrár- és élelmiszeripari beruházásokra hivatkozik, ami aligha oszlatta el maradéktalanul a befektetői aggodalmakat - a szerk.) A bankpapír miatti rossz hangulat befolyásolta a többi részvény árát is - tette hozzá az elemző. A Mol 360 forinttal, 2,16 százalékkal 16 270 forintra gyengült, 2,6 milliárd forintos forgalomban.

Az OTP-részvények ára 420 forinttal, 9,09 százalékkal 4200 forintra esett, forgalmuk 36,2 milliárd forintot tett ki. A Magyar Telekom árfolyama 11 forinttal, 3,38 százalékkal 314 forintra gyengült, forgalma 498,5 millió forint volt. A Richter-papírok árfolyama nem változott, 3700 forintot ért, a részvények forgalma 1,8 milliárd forint volt. A másik gyógyszeripari részvény, az Egis 97,6 millió forintos forgalom mellett 40 forinttal, 0,18 százalékkal 21 915 forintra csökkentette értékét. A BUMIX 1023,14 ponton zárt pénteken, ez 10,04 pontos, 0,97 százalékos csökkenés a csütörtöki záráshoz viszonyítva.
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200