brusszel


Csendes hétfőn van túl a BÉT

Figyelő Online
2014.02.24  17:59   
mail
nyomtatás
A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 110,96 pontos, 0,61 százalékos emelkedéssel, 18 221,94 ponton zárt hétfőn.
A részvénypiac forgalma 4,1 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott a pénteki záráshoz képest. Sőre Balázs, a Buda-Cash Brókerház üzletkötője szerint a magyar börze csendes, érdektelen napot zárt, rendkívül alacsony forgalom mellett. Az OTP átmeneti esés után nagyjából ott zárt, ahol pénteken. A Mol tudott komolyabb pluszt elérni, s kisebb mértékben a Magyar Telekom.

A nyugat-európai piacokon a magyarhoz hasonlóan nem volt elmozdulás, a tengerentúlon ugyanakkor 1 százalék körüli pluszokkal újabb csúcsokat értek el a piacok, a hangulat abszolút pozitív, ez azonban a magyar piacon egyelőre nem érezteti hatását. A Mol 240 forinttal, 1,80 százalékkal 13 590 forintra erősödött, 912,0 millió forintos forgalomban. Az OTP részvények ára 3 forinttal, 0,07 százalékkal 4227 forintra csökkent, forgalmuk 1,1 milliárd forintot tett ki.

A Magyar Telekom árfolyama 4 forinttal, 1,21 százalékkal 334 forintra nőtt, forgalma 706,7 millió forint volt.A Richter árfolyama 13 forinttal, 0,32 százalékkal 4000 forintra esett, forgalma 1,0 milliárd forintot ért el.A kis és közepes részvények indexe, a BUMIX 1553,13 ponton zárt hétfőn, ez 20,38 pontos, 1,33 százalékos emelkedés a pénteki záráshoz viszonyítva.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: PénzügyBÉT

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200