brusszel


Csepegtetik az új családpolitikát

Figyelő Online
2013.06.25  10:54   
mail
nyomtatás
Rugalmas gyed bevezetését javasolja a kormányfő családpolitikai tanácsadója. Révész Máriusz erről kedden az ATV Start című műsorában beszélt.
A fideszes képviselő azt mondta, társadalompolitikai cél, hogy több gyermek szülessen, ezért a népességpolitikai intézkedéscsomag részeként a több gyermeket vállalók esetében különböző kedvezmények bevezetését is javasolják. Két év járulékmentesség járna például azoknak a kismamáknak, akik gyedről mennek vissza dolgozni.

Révész Máriusz komoly problémának nevezte, hogy egyre későbbi életkorban szülik meg a nők első gyermeküket. Ez különösen igaz a felsőoktatási végzettségűekre - tette hozzá. Javaslata szerint a gyed szempontjából az egyetemen töltött időt is munkaviszonynak tekintenék, valamint az egyetemet, főiskolát végzetteknél ezt az időszakot diplomás minimálbérrel vennék figyelembe. A gyermekes egyetemisták számára pedig kollégiumi és lakástámogatási kedvezményeket kellene adni - sorolta a kormányfő tanácsadója. Egy másik elképzelés szerint az első gyermek születését 228 ezer forinttal támogatnák a mostani 64 ezer forint helyett.

Szlovákiában ez az összeg nagyjából ezer euró - mondta Révész Máriusz, célnak nevezve, hogy minden 18 évnél idősebb, gyermeket szülő magyar állampolgár megkapja ezt az összeget. A javaslatcsomag szerint a jelenleginek a másfél-kétszeresére nőne a szociálpolitikai támogatás, ismertebb nevén szocpol összege. Révész Máriusz tájékoztatása szerint így az a jelenlegi 800 ezer forint helyett 1,6 millió forintról indulna és - a gyermekek számától függően - elérhetné 5,6 millió forintot is.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.