brusszel


Az állam a Welt 2000 Kft. tulajdonosa

Figyelő Online
2014.03.02  13:23   
mail
nyomtatás
Az állam a Welt 2000 Kft. tulajdonosa március elsejétől - közölte Csepreghy Nándor, a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium helyettes államtitkára vasárnap az MTI érdeklődésére.
Az MTI a 444.hu szombati cikke nyomán kereste meg Csepreghy Nándort. A portál azt írta, hogy Galambos László eddigi tulajdonos és Lázár János Miniszterelnökséget vezető államtitkár szombaton aláírták annak a Welt 2000 Kft.-nek az eladásáról szóló szerződést, amely Magyarország EU-csatlakozása óta tartja karban a brüsszeli fejlesztési pénzek pályáztatását kezelő szoftvert, az EMIR-t.

Csepreghy Nándor a vásárlás tényét megerősítette az MTI-nek, és azt mondta: március elsejétől már az állam a kft. tulajdonosa.A vételár kevesebb mint az egy évre vonatkozó fejlesztési költség, amit eddig az állam fizetett. Évente több mint egymilliárd forintot fordított az állam az informatikai rendszer folyamatos fejlesztéseire - közölte.

Csepreghy Nándor emlékeztetett: a kormány 2013 második felében azt a döntést hozta, hogy az európai uniós és a hazai fejlesztési pénzek kiosztásában minden olyan tevékenységet, ami a 2007 óta felépült fejlesztési rendszerben kiszervezésben működött - akár a pályázatok kiértékeléséről, akár az informatikai rendszer működtetéséről van szó - a közszférán belül fogja tartani.

Az EMIR irányítja annak a több száz embernek a napi munkáját, aki ebben a rendszerben részt vesz, és aki ezt a rendszert ismeri, olyan információhoz juthat, ami adott helyzetben őt versenyelőnybe hozhatja más piaci szereplőkkel szemben.

Ezért döntött arról a kormány, hogy mindenképpen közszférán belül kell működnie ennek a feladatnak - magyarázta Csepreghy Nándor.

Megjegyezte, két megoldás állt a kormány előtt: vagy felépít egy saját rendszert, vagy egy vételi ajánlatot tesz a meglévő rendszer tulajdonosának.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.