brusszel


Csökkent a félvezetők világpiaci forgalma

Figyelő Online
2013.05.22  15:37   
mail
nyomtatás
Tavaly csökkent a félvezető áramkörök világpiaci forgalma, de az idén ismét megindul a növekedés - írja az amerikai International Data Corporation (IDC) számítástechnikai és távközlési piackutató vállalat legfrissebb jelentése.
Tavaly 2,2 százalékkal 295 milliárd dollárra csökkent a félvezetők világpiaci forgalma, mivel az év második felében visszaesett a fogyasztói kereslet a számítógépek, mobiltelefonok és digitális tévékészülékek iránt, valamint a vállalatok eszközberuházásai is csökkentek.

Ugyanakkor a kínai gyártók részéről támasztott piaci verseny is lejjebb nyomta az árakat. Az IDC azonban az idén már a forgalom 3,5 százalékos növekedésére számít.Az IDC a világ 120 legjelentősebb félvezető áramkör gyártó vállalata körében végzett felmérése szerint tavaly a tíz legnagyobból nyolcnak csökkent a bevétele. A 25 legnagyobb vállalat közül csak hét ért el árbevétel növekedést, közöttük a Qualcomm, a Broadcom, az NXP, az NVIDIA, a MediaTek, az Apple és a Sharp Electronics.

A legnagyobb növekedést az AllWinner táblaszámítógép alkalmazás processzor szállító vállalat érte el.A világ legnagyobb félvezető áramkör gyártója az Intel forgalma 3 százalékkal 50 milliárd dollárra csökkent az előző évihez képest 2012-ben. A második legnagyobb, a Samsung Electronics árbevétele 6 százalékkal esett vissza a digitális tévék iránti kereslet, illetve az Apple piaci részesedésének csökkenése, valamint a memória áramkörök árának kedvezőtlen alakulása miatt.

A Qualcomm bevétele tavaly 34 százalékkal 13,2 milliárd dollárra emelkedett ís így harmadik lett a félvezető gyártók rangsorában. A rangsorban negyedik Texas Instruments forgalma 6 százalékkal, az ötödik helyen álló Toshiba forgalma pedig 13 százalékkal csökkent. Az első tíz között volt még sorrendben a Renesas, a Hynix, a Broadcom, az STMicroelectronics és a Micron.

Az első tíz gyártó adta a világpiaci forgalom 52 százalékát tavaly és forgalmuk 3 százalékkal csökkent a 2011-eshez képest.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: FélvezetőIDC

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.