brusszel


Csökkent a munkanélküliség az OECD-államokban

Figyelő Online
2014.02.11  13:53   
mail
nyomtatás
Csökkent 2013 decemberében a munkanélküliség a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) tagállamaiban. A 34 tagországból álló szervezetben már a harmadik egymást követő hónapja esett a munkanélküliség, decemberben leginkább a fiatalkorúak és a férfiak körében mérséklődött az állástalanok aránya
Az OECD keddi jelentése szerint decemberben 7,6 százalékra csökkent a tagállamaiban a harmonizált munkanélküliségi ráta a novemberi 7,7 százalék és az októberi 7,8 százalék után. 2013 nagyobb részében 7,9 százalék fölött volt a munkanélküliség. Az állástalanok arányának tartós és fokozatos csökkenése az elemzők szerint arra utal, hogy a munkaerőpiacra is kezdenek átterjedni a tagállamokban tapasztalt mérsékelt gazdasági növekedés pozitív hatásai.

A munkanélküliek száma decemberben 46,2 millió volt, novemberben 46,9 millió. A decemberi szám még mindig 11,5 millióval magasabb, mint a 2008 júliusi, azaz a gazdasági válság előtti adat.A munkanélküliség leginkább az Egyesült Államokban és Japánban csökkent, de szintén jelentős visszaesés volt Spanyolországban és Írországban is. Kanadában, Izraelben és Mexikóban decemberben nőtt a munkanélküliség. A munkanélküliek aránya Spanyolországban volt a legnagyobb (25,8 százalék) és Dél-Koreában a legkisebb (3 százalék). z OECD Magyarországról még nem adott ki 2013. decemberi munkanélküli adatokat.

2013 novemberében 9,3 százalék, októberben 9,5 százalék volt a harmonizált munkanélküliségi arány. A szervezet jelentése kitért a fiatalkorúak közti munkanélküliségre is, ami 15,5 százalék volt 2013. decemberben, 1 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.Az OCED felhívta rá a figyelmet, hogy tagállami szinten még mindig kedvezőtlenek az adatok. Görögországban a fiatalkorúak 59,2 százalékának, Spanyolországban 54,3 százalékuknak, Olaszországban 41,6 százalékuknak nincs munkája.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.