brusszel


Csúcson a női foglalkoztatás

Figyelő Online
2014.02.05  12:32   
mail
nyomtatás
A nők munkaerő-piaci helyzetének javításáért felelős miniszteri biztos szerint az előzetes adatok alapján 22 éves csúcsra emelkedett a nők foglalkoztatása Magyarországon - mondta Szalai Piroska.
A Nemzetgazdasági Minisztérium miniszteri biztosa elmondta, hogy a 15-64 éves nők foglalkoztatása 2012-ben 52,1 százalék volt, míg a kormányváltás előtti utolsó évben, 2009-ben 49,9 százalék volt.

Hozzátette: 1992-ben 52,3 százalék volt a nők foglalkoztatása, de ismerve a 2013-as negyedéves adatokat, kijelenthető, hogy biztosan 52,3 százalék fölött van a tavalyi női foglalkoztatási ráta. Ez a 22 éves csúcs közelíti az európai uniós átlagot, gyorsabban haladunk, mint az EU a nők foglalkoztatása terén - mondta Szalai Piroska. A miniszteri biztos hozzátette, ha a civil szervezetek nem támogatták volna a kormányt, akkor ma nem lenne gyed extra, nem lenne csúcson a nők foglalkoztatása.

Balatoni Monika, a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkára szerint az elmúlt húsz évben nem volt példa ilyen család- és foglalkoztatáspolitikára a nők helyzetének javítása érdekében, mint amilyet az Orbán-kormány megvalósított. A népességnövekedéshez a kormánynak nemcsak a nők erkölcsi megbecsülését kell biztosítania, hanem az anyagi biztonságot is meg kell teremtenie - hangsúlyozta az államtitkár, aki szerint nők nélkül a családok szétesnek, a családok nélkül pedig a társadalom nem tud egészséges lábakon állni. Balatoni Monika azt mondta, nem gondolja, hogy megtettek mindent az elmúlt négy évben, mert nem mindenre volt idő és lehetőség, de elindultak a folyamatok. Király Nóra, a Fidesz társadalmi kapcsolatokért felelős koordinátora közölte, szombaton volt a civilek napja, ebből az alkalomból hívták konzultációra a női civil szervezetek képviselőit.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.