brusszel


Czomba: sikeres a munkahelyteremtő pályázat

Figyelő Online
2013.07.18  16:09   
mail
nyomtatás
A szaktárca által munkahelyteremtő beruházások támogatására kiírt pályázat révén 2013-ban 6500 új munkahely létesült, valamint biztosították 13 ezer meglévő munkahely megtartását - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikai államtitkára csütörtökön a Bács-Kiskun megyei Izsákon.
A minisztérium 30 százalékkal 13 milliárd forintra emelte a pályázati összeget, mert a tervezetthez képest kétszeres támogatási igény érkezett – közölte Czomba Sándor az Izsáki Házitészta Kft. munkahelyteremtő beruházások támogatására vonatkozó hatósági szerződésének ünnepélyes aláírásán.

Az Izsáki Házitészta Kft. 53 millió forintos beruházásához 22 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyert a Nemzeti Foglalkoztatási Alapból. Az 56 főt foglalkoztató vállalkozás a beruházásból termelési kapacitását növeli, valamint 10 álláskereső részére új munkahelyet biztosít.

Juhász Sándor cégvezető, az 1989-ben egy alkalmazottal indult családi vállalkozásról elmondta: 2006-ban banki hitelből és önerőből építették fel az izsáki üzemet, ahol 30 dolgozóval kezdték a termelést. A vállalkozás nettó árbevétele 2012-ben 1,3 milliárd forint volt.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.