brusszel


Dél-Afrika elvesztette atyját

Figyelő Online
2013.12.06  08:27   
mail
nyomtatás
A Nobel-békedíjas politikus, emberi jogi harcos, a faji megkülönböztetés elleni harc jelképe 95 éves volt.
A johannesburgi otthonában elhunyt politikus halálhírét Jacob Zuma dél-afrikai elnök jelentette be az állami tévében a nemzethez intézett üzenetében. Közölte, hogy Mandela johannesburgi otthonában halt meg, békében távozott az élők sorából. Hozzátette, hogy állami temetésen helyezik végső nyugalomra, és egyben elrendelte, hogy országszerte eresszék félárbocra a nemzeti lobogókat. Beszédében Zuma úgy fogalmazott, hogy Mandela távozásával az ország "elveszítette legnagyobb fiát".

Nelson Mandela halálával a Dél-afrikai köztársaság elveszítette "atyját", a világ pedig egy hőst veszített - fogalmazott péntekre virradóra kiadott közleményében Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke.

"Lerovom tiszteletemet a jelenkor egyik legnagyobb embere előtt" - írta Schulz, aki szerint Nelson Mandela hagyatéka örökké élni fog. "Nelson Mandela egy harcos és egy vezető, illetve az ihlet forrása volt számos embernek szerte Afrikában, Európában és világon" - fogalmazott az EP elnöke, és részvétét nyilvánította az elhunyt Nobel-békedíjas politikus családtagjainak és barátainak.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás
címkék: Nelson Mandela

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.