brusszel


Fél a piac Matolcsyék lépésétől

Figyelő Online
2014.01.23  15:37   
mail
nyomtatás
Nemzetközi hatásokra, illetve a keddi alapkamat csökkentés és a további monetáris lazítás beárazása miatt ragadt 300 forint felett az euró árfolyama az MTI által megkérdezett szakértők szerint, akik úgy vélik, középtávon nem várható 300 forint alatti euróárfolyam.
Az euróval csütörtökön egész nap a 303-304 forint közötti sávban kereskedtek.

Az MNB keddi kamatvágása és a monetáris tanács további kamatcsökkentésre utaló közleménye nyomán egyre fogy a forint kamatelőnye, az árfolyam lassú eróziója tartós maradhat, az MTI-nek nyilatkozó szakértők 300-310 forint között várják a következő hónapok euróárfolyamát.

Az MTI-nek nyilatkozó egyik szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy most még támogató nemzetközi környezetben folyik a kereskedés, és a forint sérülékenysége megnőtt az alacsonyabb alapkamattal.

Korompay Gábor, a Raiffeisen Bank részvénypiaci elemzője arról számolt be, hogy csütörtökön a török jegybank a líra gyengülése miatt közvetlenül beavatkozott a devizapiacon, dollárt adott el, és lírát vásárolt. Ennek hatására a török líra erősödni kezdett.

A forint az általános gyengülő trend következtében kismértékben ennek hatására gyengült - tette hozzá. Megjegyezte, hogy ezzel Törökország "uralta" a piacot.Kolba Miklós, az ING Bank devizapiaci üzletágának vezetője az MTI érdeklődésére ugyancsak azt emelte ki, hogy a forint csütörtöki gyengülése mögött általánosan gyengülő trend van. Hozzátette ugyanakkor, hogy a csökkenő alapkamat is negatívan hat a forint árfolyamára.

Az utóbbi években a forint azért tudta "viszonylag jól átvészelni a vészterhesebb időszakokat", mert a kamatkülönbözet az euróhoz képest magas volt, ami az árfolyamot az erősödés felé hajtotta. A forint az alacsony kamat miatt érzékenyebb. Kitért arra, hogy a gyengüléshez a török helyzet mellett az ukrajnai tüntetések is hozzájárultak.

Ha nem lenne "ukrán és török probléma", akkor véleménye szerint 295 és 298 forint körül alakulna az euró árfolyama.

Rámutatott arra is, hogy túlzottan nagy forgalom nincs a devizapiacon, az árfolyam 50-60 pontos sávban ingadozik, a kamatcsökkentést már beárazta a piac.Kolba Miklós szerint az euró árfolyama rövid távon 300 forint fölött ragadhat, de az országgyűlési választások környékén a 310-312 forintot is elérheti majd.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200