brusszel


Dél-európai defláció miatt aggódhat az eurózóna

Figyelő Online
2014.02.09  08:46   frissítve: 2014.02.09 08:29
mail
nyomtatás
Az elmúlt években súlyos válsággal küzdő déli országokban az árak csökkenése, vagyis a dezinfláció jelenthet kockázatot a következő időszakban, de Magyarországon annak ellenére, hogy évtizedes mélypontra csökkent az infláció, nem tartanak deflációtól a Coface szakértői, akik kedvező folyamatként értékelik a GDP várható, szerintük 1,5 százalékos növekedését.
A Coface, a világ egyik vezető hitelbiztosítója legfrissebb elemzésében kitér arra: a legfrissebb adatok szerint tavaly decemberben az uniós államokban összességében 1 százalékos, az eurózónában 0,8 százalékos volt az infláció, ami jóval elmarad az Európai Központi Bank által kitűzött, az árstabilitási szintet jelentő 2 százaléktól.

Az eurózóna déli régiójában lévő országoknak újabb kockázatokkal kell számolniuk, több euróövezeti országban negatív volt az infláció: Görögországban -1,8 százalék, Cipruson pedig -1,3 százalék, tehát az árak csökkentek ezekben az országokban. A Coface szakértői rámutatnak: a deflációs környezetet eredményező árcsökkenés csak első látásra kedvező egy-egy gazdaságban, például a háztartások számára, ám hosszú távon minden gazdasági szereplő rosszul jön ki belőle. A defláció azért veszélyes, mert mérséklődnek az árak, csökken a kereslet, az emberek a jövőbeni alacsonyabb ár reményében elhalasztják a vásárlásaikat.

A Coface elemzése szerint az eurózónát tekintve a deflációs kockázat azokban az országokban a legjelentősebb, amelyekben magas a munkanélküliség, csökken a bérszínvonal, valamint jelentős a vállalatok és az állam eladósodottsága, ezért a dél-európai országok vannak a leginkább veszélyben. A cég elemzői úgy vélik: Magyarországon az infláció évtizedes mélypontra süllyedt, elsősorban a kormányzati intézkedés alapján megvalósult rezsicsökkentés hatására.

Az elemzők deflációs veszélyt nem látnak, sőt, a pozitív elemek között említik, hogy az export támogatni fogja a fejlődést. Emellett a magyar jegybanki hitelprogram eredményeként új munkahelyek jöhetnek létre és a bérek is emelkedhetnek. Az elemzés összeállítói összességében a tavalyi 1 százalék után 1,5 százalékos GDP-növekedést várnak 2014-ben, ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a késedelmes hitelek aránya még mindig jelentős, és a magyar vállalatokat tekintve magas a hitelkockázat szintje.

A Coface csoport a világ egyik vezető hitelbiztosítója, ügyfeleinek különböző megoldásokat kínál a pénzügyi kötelezettségeik elmulasztásából fakadó kockázatára, a hazai piacon és export terén egyaránt. A csoport 4 600 alkalmazottat foglakoztat világszerte 66 országban világszerte. A cégcsoport minden negyedévben közzéteszi 158 ország kockázati értékelését.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200