brusszel


Draghi összefogást sürget

Figyelő Online
2013.11.22  11:26   
mail
nyomtatás
Összefogást sürgetett az Európai Központi Bank (EKB) elnöke, Mario Draghi pénteken Frankfurtban, egy kongresszuson mondott nyitóbeszédében.
Mario Draghi szerint Európában nem lehet csak a külön nemzeti nézőpontokon keresztül szemlélni a dolgokat, ki kell állni a közös érdekekért. Draghi szerint a gazdasági helyzet az eurózónában jelentősen javult az elmúlt egy évben, de még mindig nagy kihívások vannak. Az EKB elnöke szerint azért alacsonyak a kamatok Európában, mert gyenge a gazdaság. Draghi szerint hosszabb távon az alacsony kamatok fenyegetik a pénzügyi stabilitást, de erre most még nem látnak jeleket az EKB-nál. Draghi elmondta, hogy az EKB-nál nem csak az alacsony, hanem a magas inflációra is figyelnek, és mindkét esetben kötelességük beavatkozni.

Az EKB elnöke elmondta, hogy januárban teszik közzé az európai banki stressztesztek fő paramétereit. Az elnök szerint fontos, hogy növekedjen a tesztek hitelessége, és ehhez nemzetállami és európai szinten is támogatás szükséges.A Reuters brit hírügynökség szerint a 2014-es stresszteszteket sokkal szigorúbbnak szánják, mint a 2010-es és 2011-es teszteket. A korábbi felmérések során nem derült fény súlyos hiányosságokra egyes hitelintézeteknél, és most ezt a hibát próbálják majd kiküszöbölni. Draghi szerint itt van az ideje, hogy szorosabb európai kontrol alá vonják a strukturális reformokat. Az alacsonyabb kamatok csökkentik a strukturális reformok kivitelezésének nyomását a nemzeti kormányokon, és már vannak is olyan államok, amelyek lemaradtak az átalakításban. Ezen azonban változtatni kell - húzta alá. Az EKB elnöke szerint sürgős lenne előrelépni a megrendült helyzetű bankok jövőjéről határozó úgynevezett "egységes szanálási mechanizmus" (ESZM) kidolgozásában is. Az ESZM rendszere hatalmas lehetőséget biztosíthat, hogy valóban "európai perspektíva" szintjén kezeljék a bajba jutott bankok problémáját.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.