brusszel


Dugig vannak a hazai szállodák

Figyelő Online
2013.12.28  09:36   
mail
nyomtatás
Már karácsonyra megteltek a balatoni wellnesshotelek, s az előrendelések alapján szilveszterkor is jó forgalmat bonyolítanak a szállodák - számol be róla a Magyar Nemzet.
A lap szombati cikke szerint telt házzal üzemelt a legtöbb vidéki és balatoni hotel karácsonykor, az idén minden korábbinál több család döntött úgy, hogy az otthoni ünneplés helyett valamelyik wellnesshotel szolgáltatásait veszi igénybe. Hoffmann Henrik, a Balatoni Regionális TDM Szövetség elnöke szerint néhány éve kezdett felfutni az úgynevezett hotelkarácsony.

Korábban jellemzően a két ünnep közötti időszakra, illetve szilveszterre koncentrálódott a forgalom, az idén azonban gyakorlatilag december 24-től szezon van - mondta a Sonline.hu hírportálnak. A szilveszter a szállodák szezonja, a fővárosban már most telt házról adott jelentést a hotelek jó része - mondta a Magyar Nemzetnek Kovács István, a Magyar Szállodák és Éttermek Szövetségének főtitkára.

A hazai wellnesshotelek vendégeinek 70 százaléka magyar. Év végén pedig az inkább külföldi turistákra építő szállodákban is megugrik a belföldi vendégek aránya, amihez nagymértékben hozzájárul a SZÉP-kártya. A kafetériaelem bevezetése óta több mint 106 milliárd forint került a turisztikai és vendéglátó cégekhez.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.