brusszel


Eldőlt, hogy ki egyeztet a kormány nevében a Dunaferrel

Figyelő Online
2013.08.27  16:19   
mail
nyomtatás
Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter Czomba Sándor foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkárt jelölte ki az ISD Dunaferr Zrt.-vel való folyamatos kapcsolattartásra - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) kedden az MTI-vel.
A tárca közleménye emlékeztet: a Dunaferr-rel kapcsolatos csoportos létszámleépítés bejelentését követően a kormány felhatalmazta Varga Mihályt, hogy a cég megvásárlása érdekében kezdjen tárgyalásokat a társaság tulajdonosával.

A vonatkozó kormányhatározat értelmében a nemzetgazdasági tárca vezetője megbízást kapott arra is, hogy gondoskodjon a Dunaferr Zrt.-vel történő folyamatos kapcsolattartás rendjének kialakításáról.

A nemzetgazdasági miniszter a múlt héten tárgyalásokat kezdeményezett a Dunaferr Zrt. tulajdonosaival a cég megvásárlásáról, miután a kormány a múlt hétfői székesfehérvári kihelyezett ülésén arról döntött, hogy vételi ajánlatot tesz a dunaújvárosi vasműre.

A megvásárlásról szóló döntés azután született, hogy az ISD Dunaferr Zrt. 1500 fős létszámleépítést jelentett be, amit a vállalat tartós veszteségességével indokoltak a tulajdonosok.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.