brusszel


Egy válságmagyarázó Nobel-díja

Figyelő Online - Kovács András Gergő, Sárvári Balázs, Tósoki Dániel
2013.10.17  17:40   
mail
nyomtatás
A lelki tényezők gazdasági szerepének vizsgálatával híressé vált Robert J. Shiller professzor kapta 2013-ban a közgazdasági Nobel-díjat. Eredményei a piaci fogalmak helyett az emberi tudatosságot és a piaci folyamatok megértését helyezik előtérbe.
A Yale professzora két chicagoi kutatóval, Eugene F. Famaval és Lars Peter Hansennel közösen vívta ki a szakmai elismerést - bár az MIT is büszkélkedik korábbi együttműködésükkel, aminek révén a világ vezető tudásközpontja már a 80. Nobel-díját ünnepelheti. Robert J. Shiller gondolatai megannyi népszerű közgazdasági könyve révén már Magyarországon is széles körben ismertek. Tőzsdemámor című kötete mellett kiemelkedő műve az Animal Spirits, melyet Akerloffal, egy másik Nobel-díjas professzorral közösen állítottak össze.

A pénzpiacok közel három évtizedes tanulmányozása révén kimutatta, hogy a részvények árai sokkal kevésbé függnek a későbbi osztalékoktól, mint azt a korábbi elméletek sugallták, viszont jóval gyorsabban veszítenek értékükből. Tételeit később a kötvény-, valamint az ingatlanpiacra is alkalmazta, amivel a világgazdasági válság megértéséhez is hozzájárult. A lakásárakkal kapcsolatos eredményeinek értékét jelzi, hogy azokat sok helyen az ún. Case-Shiller index szerint mérik.

A díjat főként a piacok rövidtávú irracionalitásának vizsgálatával érdemelte ki. Ez állt a középpontjában klasszikus interjújának is, melyet Paul Solman készített. „A pénzpiaci kockázatok sokkal alacsonyabbak, mint ahogy az emberek gondolják" - értékelte tévhitté a bizonytalanságot sugalló jelszavakat Shiller, hozzátéve, hogy ráadásul az emberek átlagosan egyre többet tudnak ezekről a manőverekről. „A tanulási folyamat azonban lassú és lépcsőzetes", az igazi gondot mégis az jelenti, hogy a közvélemény olyan állításokat is a magáénak érez, melyet a tudomány (finoman szólva) még nem igazolt. „Sokan úgy tartják, hogy bármilyen visszaesést biztosan vissza lehet és kell állítani, azaz a piac egy végtelenül biztos világ." Ma már vészjósló tájékozatlanság érezhető ki ezekből a szavakból, de ez is Shiller érdemeit emeli ki, aki már több mint egy évtizede rámutatott a később valóban válsághoz vezető rövidlátásra.

A Science beszámolója a sajtótájékoztatóra telefonon bejelentkező díjazottat idézi: „Bár a pénzügytan elmélete számos ellentmondástól terhes, mégis hiszem, hogy az elmélet alapjául olyan tudás szolgál, ami hasznos a társadalom tagjai számára és növeli az emberi jólétet." A pénzügyi és a közvetlen termelőszektorok közti együttműködés tételével cáfolja azokat a véleményeket, amelyek szerint a tőkepiacok alapvető természete az élősködés és a hatalmi koncentráció növelése. A pénzügyi intézményekre úgy tekint, mint korunk társadalmának alapjaira, amelyek irányítása közös feladat, elemzése pedig ezért közérdek.

Az elérhető információk és dilemmák terjesztése révén világunk élhetőbb, polgárai tudatosabbak lesznek. Szemléletmódjának köszönhetően Shillertől most valamennyien ingyen vehetünk leckét - hívja föl a figyelmet az interneten elérhető oktatási csomagra a Business Insider. A még 2008-ban felvett 26 podcast az opcióktól a diverzifikált portfóliókig dolgozza föl a modern pénzügyi piacok működését.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Megújul a Figyelő

Magyarország egyik legrégebbi és legnagyobb presztízsű gazdasági hetilapja, a Figyelő erősíteni kívánja médiapiaci pozícióját.

Bíróság elé állíthatják Netanjahu feleségét

A rendőrség Sara Netanjahunak, az izraeli miniszterelnök feleségének a bíróság elé állítását javasolja

top200