Az Európai Unió törvénygyárából kikerülő jogszabályokkal időnként ugyanaz a helyzet, mint a kolbásszal vagy a virslivel. Ahhoz, hogy ne menjen el a gusztusunk tőle, jobb, ha nem is tudjuk, hogy pontosan miként készülnek. Ez a megállapítás az európai bankuniós vállalkozás legújabb produktumára, az egységes bankszanálási mechanizmusra is érvényes. A legtöbb szakértő ugyanis egyetért azzal, hogy az EU-tagállamok pénzügyminiszterei által karácsony előtt nagy nehezen kikínlódott megállapodás messze van a tökéletestől. Ahogy azt a szerteágazó érdekektől szabdalt uniós jogalkotásban már megszokhattuk.

„A helyes irányba tett nem elegáns lépés" - jellemezte a Figyelőnek nyilatkozva lakonikus rövidséggel az alkut Daniel Gros, a brüsszeli székhelyű Európai Politikai Tanulmányok Központjának (CEPS) igazgatója. Ha elegánsnak nem is nevezhető a bankszanálás új szabályozása, minden esetre a jelenlegi helyzethez képest nagy változás várható. Ezzel ugyanis egy évvel az egységes bankfelügyeleti mechanizmus (SSM) létrejötte után nagyjából-egészében sínre kerül az európai bankunió. Az új szabályozás célja az, hogy helyreálljon az uniós bankok között megtört bizalom, ismét hitelezzenek egymásnak és ismét vásároljanak államkötvényeket.

A tagállamok által tető alá hozott kompromisszum azért erős kétségeket támaszt a nemes cél elérésével kapcsolatban. A fanyalgás első számú oka az, hogy a bankok előzetes befizetéseiből finanszírozott egységes bankszanálási alap helyett 2025-ig egy kormányközi (és nem uniós) megállapodás alapján lehet majd csak pénzügyi segítséget nyújtani a bankok rendezett felszámolásához. A tíz éves átmeneti időszakban ráadásul nem áll majd erős pénzügyi védőháló a még embrionális alap mögött, amíg az eléri a megcélzott 55 milliárd eurós feltőkésítettségi szintet. Így igencsak kérdéses, hogy honnan lesz pénz akár csak egy közepes méretű bankcsoport szanálására. A helyzet ugyanakkor nem annyira reménytelen, mint első látásra tűnik. Hiszen az egységes szanálási alap egyelőre úgyis csak az utolsó mentsvárak egyike lenne. Az új szabályok értelmében ugyanis az adófizetők által dobott mentőövek helyett a jövőben a hitelintézeteknek elsősorban a hitelezők és a részvényesek áldozatvállalásával kell majd úrrá lenniük a problémákon, ha azok a számos óvintézkedés ellenére mégiscsak jelentkeznek.

Gyévai Zoltán cikkét keresse a Figyelő 2014-es 2-dik számában.