brusszel


Eladta magyar cégeit az AVE

Figyelő Online
2013.06.24  13:27   
mail
nyomtatás
Értékesítette összes kelet-európai érdekeltségét az osztrák AVE-csoport tulajdonosa, az Energie AG, benne a magyarországi, hulladékkezelést végző cégekkel.
A magyarországin kívül az AVE csehországi, szlovákiai, ukrajnai, moldovai és romániai vállalataitól válik meg, a vételár - hitelátvállalással együtt - 108 millió euró. A vevő a cseh EP Industries.

A lépés motivációi között az Energie AG közleménye megemlíti a megváltozott térségbeli működési feltételeket. Külön kiemeli a magyarországi politikai és gazdasági viszonyokat, amelyek miatt a tranzakcióval párhuzamosan mintegy 39 millió eurós (közel 12 milliárd forintos) tőkeleírás válik szükségessé. Lapunk úgy tudja azonban, hogy noha valóban szükség van ilyen lépésre, de csak sokkal kisebb összegben; a 39 millió euró a régiós nettó vételárat takarja.

Veszedelmes viszonyok

A közlemény a fentieknél mélyebben nem megy bele a magyarországi okok boncolgatásába, de minden bizonnyal a lakossági hulladékkezelés átalakítására utal. Idén januártól a cégeknek tonnánként 3 ezer forint járulékot kell fizetniük a hulladéklerakóba kerülő szemét után, valamint érinti őket a rezsicsökkentés július 1-jei köre is. Jövő januártól pedig csak a többségében állami vagy önkormányzati többségű cégek szolgáltathatnak a lakosság számára, nonprofit alapon.

Az eladott kelet-európai cégek tavaly 189,7 millió euró árbevételt és 28,2 millió EBITDA-eredményt értek el. Az AVE hazai működését, tíz itteni cégét az AVE Magyarország Kft. fogja össze. A csoport 1700 embert foglalkoztat, kilenc megyében, közel 680 településen végez hulladékkezelést, több mint 1,6 millió ember számára, valamint 13 lerakót üzemeltet. Az ipari és közületi ügyfelek száma 21 ezer. Hartdégen József, az AVE Magyarország ügyvezetője a Figyelőnek elmondta: mivel a közvetett tulajdonosuk cserélődött, rövid távon nem számít jelentős változásokra.

Az EP Industries egyike a vezető csehországi ipari csoportoknak, eddig az energiatermelésben, a szállításban és az autóiparban voltak érdekeltségei.

Új informatikai rendszert vezet be az OHÜ
Az Országos Hulladékgazdálkodási Ügynökség Nonprofit Kft. (OHÜ) új informatikai rendszert vezet be, amelynek köszönhetően egy megbízható adatbázis áll majd rendelkezésre a hulladékgazdálkodás országos terveinek kidolgozásához, és amely hiteles adatszolgáltatást tesz lehetővé az Európai Unió (EU) felé is.

Vámosi Oszkár, az állami tulajdonú OHÜ ügyvezetője a Hulladékgazdálkodási Navigáció Országos Rendszerét (HUNOR) bemutató hétfői sajtótájékoztatón kiemelte: a beruházás 900 millió forintos európai uniós támogatással valósul meg az Elektronikus Közigazgatás Operatív Program (EKOP) keretében. Hozzáfűzte, a HUNOR-t várhatóan még ez év végén üzembe helyezik.

Vámosi Oszkár kifejtette: a projekt keretében egy olyan informatikai bázist, egy teljes körű vállalatirányítási rendszert építenek ki, amely az OHÜ hatékonyabb működtetéséhez és a fejlesztésekhez is jó alapot biztosít. Hozzátette: reméli, lesz lehetőség a HUNOR továbbfejlesztésére is, már csak azért is, mert a projekt tervezése óta bővültek az OHÜ feladatai is. A HUNOR elektronikus adatkapcsolatot biztosít az államigazgatással, a kormányzat érintett szervezeteivel is, így - a naprakész adatok alapján - hozzájárul a hulladékgazdálkodási ágazatot érintő döntések még megalapozottabb előkészítéséhez, meghozatalához - mondta az ügyvezető.

Az új informatikai rendszer emellett a hulladékgazdálkodás területéről, piacáról folyamatos és pontos adatokkal, igény szerint feldolgozott információkkal látja el a Vidékfejlesztési Minisztériumot, a társszervezeteket és a Nemzeti Adó- és Vámhivatalt. Bodnár László, az OHÜ projektmenedzsere is hangsúlyozta, hogy az átfogó hulladékgazdálkodási szakrendszer támogatja egyrészt az OHÜ feladatainak teljesítését, emellett sok olyan adathoz jutnak, ami később a hulladékgazdálkodás minden szereplője számára fontos lehet. Kifejtette: a HUNOR-nak köszönhetően mind az OHÜ, mind a szerződéses partnerei áttérhetnek a papíralapú bevallásokról az elektronikus alapúakra.

A HUNOR az OHÜ szerződéses partnereinek egy nyomon követő rendszert is biztosít, amely a flottamenedzsment szerepét is betölti - mondta Bodnár László. Hozzáfűzte, hogy egy korszerű flottamenedzsment és az ahhoz kapcsolódó rendszer kialakítása több tízmillió forintba is kerülhet, ha egy cég saját maga akarja az ehhez szükséges szoftvert és hardvert beszerezni, s azt működtetni. Ezzel szemben mind az informatikai rendszert, mind a mobileszközöket az OHÜ valamennyi szerződéses partnere számára térítésmentesen biztosítja.

Az OHÜ-höz beérkezett információkat, így például a szelektív hulladék szállítási útvonaladatokat, a fuvarozás más paramétereit a partnerek is megkapják és saját maguk ellenőrizhetik, kiértékelhetik, hogy a gépjárművek a tervezett időpontban, valóban az előre meghatározott területen jártak-e, s gyűjtötték-e össze a hulladékot - jelezte Bodnár László. Kérdésre válaszolva elmondta, hogy mintegy 400 járművet szerelnek fel ellenőrző rendszerrel. Az OHÜ sajtóközleménye szerint a flottamenedzsment alkalmazásával - a piaci tapasztalatok alapján - 10-25 százalék költségcsökkentést lehet elérni, ami hasznos lehet minden vállalkozás számára.

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.