brusszel


Elfogatóparancsot adtak ki Somogyi Ábel ellen

Figyelő Online
2013.08.16  09:59   
mail
nyomtatás
A rendőrség elfogatóparancsot adott ki Somogyi Ábel ellen, aki a gyanú szerint csütörtök éjjel három lövést adott le a budapesti Móricz Zsigmond körtéren és egy ottani gyorsétteremben.
A www.police.hu oldalon közzétett felhívásban gyanúsítottként nevezik meg a 26 éves Somogyi Ábel Jánost, aki a fotó alapján azonos azzal az S. Ábellel, akit májusban a Fővárosi Törvényszék első fokon, nem jogerősen két és fél év börtönbüntetésre ítélt egyebek mellett emberölés előkészületének bűntette miatt.

A férfi a vád szerint a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetemen több diáktársának megölésére készült 2006 és 2010 között. A férfi az utolsó szó jogán tagadta bűnösségét. S. Ábel az eljárás során egy év nyolc hónapot töltött előzetes letartóztatásban, illetve az igazságügyi elmemegfigyelő intézetben, ám 2011 novemberében kiengedték. Futó Barnabás, a férfi ügyvédje akkor az Indexnek azt mondta, a Fővárosi Ítélőtábla azért helyezte szabadlábra védencét, mert "semmiféle bizonyíték nincs a bűnismétlés veszélyére".

Az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese péntek hajnalban az MTI-vel azt közölte, hogy egy férfi a Móricz Zsigmond körtéren a levegőbe, majd egy ottani gyorsétteremben a mennyezetbe lőtt. Az ismeretlen helyre távozó férfit azóta keresik. Az MTI az ügyet jól ismerő, névtelenséget kérő illetékestől úgy tudja, hogy S. Ábel személyes tárgyait a helyszínen hagyta.

A felhívás szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) lőfegyverrel vagy lőszerrel visszaélés gyanúja miatt indított büntetőeljárást. A rendőrség kéri, hogy aki a fényképen látható, jelenleg szökésben lévő Somogyi Ábel Jánost felismeri, jelenlegi tartózkodási helyével kapcsolatban érdemleges információval rendelkezik, hívja a 06-30-444-6218 éjjel-nappal hívható telefonszámot, vagy az ismert 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikét. A BRFK azt is kéri, hogy aki a képen látható férfit felismeri, ne próbálja meg feltartóztatni vagy elfogni, hívja a fenti telefonszámok valamelyikét.

Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.