brusszel


Elmaradt Varga várva várt bejelentése

Figyelő Online
2013.10.08  11:43   
mail
nyomtatás
Az állam ugyan szerepet vállal a vállalkozások hitelezésében, de az a normális, hogy üzleti terv alapján a kereskedelmi bankok hitelezzék a vállalkozásokat - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ) által rendezett negyedik biztosítási konferencián.
Hozzátette, hogy ehhez állami ösztönzők is kellenek. Az egykulcsos adórendszerről elmondta a miniszter, hogy attól a fogyasztás növekedésen keresztül a gazdasági növekedéshez való hozzájárulást várta a kormány. A hatást nehéz mérni, de érdemes még egy évet adni a rendszernek - fogalmazott. Varga Mihály számokkal és grafikonokkal illusztrálta azt, hogy mit tett a kormány az elmúlt három évben az ország gazdaságának a konszolidálása érdekében. A strukturális változások közül kiemelte az oktatási és az önkormányzati kiadások csökkentését, de véleménye szerint még mindig sokan dolgoznak a közszférában, minden negyedik-ötödik munkavállaló onnan kapja a fizetését.Az eredmények sorában kiemelte, hogy "robbanás nélkül kezelték az elmúlt három évet".

A devizahitelekről szólva kiemelte, hogy a korábbi kormány a túlhitelezéssel igyekezett növelni a gazdaság teljesítményét, de annak negatív következménye még mindig jelen van. A biztosítási szektorral kapcsolatban kitért arra, hogy a kormány támogatja a 40 ezer fős alkalmazotti létszám megőrzését, ehhez kéri a szakma javaslatait. A konferencia előtt a biztosítási vezetők körében elterjedt az a hír, hogy a miniszter bejelenti: az életbiztosítások újra adókedvezményt kapnak.

Ez elmaradt, viszont Varga Mihály elmondta, hogy az adótörvények végleges kormányzati rögzítéséig még egy hét van hátra és addig a szakmai szervezetek tehetnek javaslatokat. Ezt Pandurics Anett, a MABISZ elnöke meg is tette előadásában: kérte, hogy az életbiztosítások konkurens termékekhez - az önkéntes nyugdíjbiztosításhoz és a nyugdíj előtakarékossági számlához - hasonlóan kapjanak szja-kedvezményt. Ez nem okozna költségvetési kiesést, mivel a biztosítók jelenleg is ezermilliárd forint állampapírt tartanak a portfóliójukban és ha növekedne az életbiztosítási díjbevétel, akkor a vásárolt állampapír mennyisége is emelkedne - mondta az elnök.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.