brusszel


Előnyben a helyi gazdák a földvásárlás során - Szlovákiában

Figyelő Online
2013.11.18  15:41   
mail
nyomtatás
Pozitívan diszkriminálná a termőföld vásárlás során a helyi gazdákat a szlovák kormány egy új, várhatóan jövő év májusától hatályba lépő törvény szerint - számolt be honlapján a szaktárca megerősítésére hivatkozva a Hospodárské Noviny (HN) szlovák gazdasági lap hétfőn.
Az előkészítés alatt lévő jogszabály elővásárlási jogot biztosítana azoknak a termőföld megvásárlása iránt érdeklődő személyeknek akik már legalább három éve azon a településen tevékenykednek agrárvállalkozóként, amelynek kataszterében az eladásra szánt földterület található.

A tárca jelenlegi elképzelése szerint a jogszabály bevezetné, hogy annak aki mezőgazdasági földterületét szeretné eladni, eladási szándékát a földművelésügyi tárca nyilvántartásában kellene meghirdetnie.A földterületre elsődlegesen az adott településen gazdálkodóknak lenne elővásárlási joguk.

Amennyiben záros, ám a tárca által egyelőre nem pontosított határidőn belül egy helyi gazda sem jelezné vásárlási szándékát, akkor egy újabb időszak erejéig azoknak a gazdáknak kellene felajánlani a területet, akik a szomszédos településeken folytatnak mezőgazdasági tevékenységet. A harmadik körben a lehetséges vásárlók körét az összes Szlovákiában tevékenykedő agrárvállalkozóra kiterjesztenék, s amennyiben erről a részről sem mutatkozna érdeklődés, akkor válna a földterület szabadon értékesíthetővé.

A szlovák szaktárca közlése szerint a jogszabály egyik célja, hogy azok juthassanak mezőgazdasági földterülethez, akik valóban annak megművelésével foglalkoznak, másrészt a törvénynek a minisztérium állítása szerint a spekulatív földvásárlásokat is ki kellene szűrnie, azáltal, hogy az eladó a földterületét nem értékesíthetné azonnal a neki kínált legjobb árért.A jogszabály jelenlegi verziójának rendelkezései ugyanakkor nem teljesen egyértelműek.

Azt ugyanis megszabja, hogy az eladásra kínált földterületért annak tulajdonosa a "megszokott, bevett" árat kérheti, ám nem rendelkezik arról, hogy ez azonos-e a piaci árral.A HN által megszólaltatott jogi szakértő szerint a jogszabály megkötései ellenére kezére játszhat a spekulánsoknak. Véleménye szerint ugyanis kényszerhelyzetbe kerülhetnek azok a tulajdonosok, akik gyorsan szeretnék eladni földjüket, így nem rendelkeznek annyi idővel, hogy a opciós folyamatot kivárják.

A szakértő szerint így előfordulhat, hogy a törvény a helyi nagyvállalkozókat juttatja helyzetbe, mivel ők akár spekulatív célból is előnyös körülmények mellett vásárolhatnák meg az esetleg szorult helyzetbe jutott helyi tulajdonosok földjét.

Szlovákiában a földművelésügyi tárca idei becslése szerint a gazdálkodásra használt mezőgazdasági földterület 95 százalékát bérlik a gazdák, a bér évi 10-től 100 euróig terjed hektáronként. A hazai gazdák földvásárlásának ösztönzésére a kormány júliusban előnyös kamatozású állami hitelt vezetett be, ám az eddig csak részben váltotta be a várakozásokat.

Az előnyös hitelből ugyanis az eddigi tapasztalatok alapján kevesebb földet vettek a gazdák, mint amennyivel a kormány számolt.

A kabinet elképzelései arról szóltak, hogy évi 15 és 20 millió euró közötti összeget osztanak majd szét előnyös hitelként, ezzel 20-30 ezer hektárnyi földterület megvásárlásához segítik hozzá a hazai gazdálkodókat.

Az első négy hónap során ugyan már a kedvezményes hitel keretösszegéből közel 6 és fél millió eurót sikerült kimeríteni, ám ez csak nem egész 3 ezer hektár földterület megvásárlására bizonyult elegendőnek.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.