brusszel


Yellen debütál a Fed nyíltpiaci bizottságában

Figyelő Online
2014.03.16  15:03   
mail
nyomtatás
Először fog elnökölni az amerikai jegybankrendszer, a Fed monetáris döntéshozó testülete, a nyíltpiaci bizottság (FOMC) ülésén Janet Yellen, a Fed új elnöke.
Piaci várakozások szerint a szerdán véget érő, kétnapos tanácskozáson a testület újabb 10 milliárd dollárral csökkenti az amerikai jegybankrendszer jelenleg havi 65 milliárd dolláros eszközvásárlási programját - jelentette a Bloomberg hírügynökség. A Fed amerikai állampapírt és jelzálog-kötvényeket vásárol, hogy alacsonyan tartsa a hosszú lejáratú jelzálog-kamatokat, és ezzel közvetve élénkítse a gazdaságot.

A mennyiségi enyhítésnek nevezett program 2012 szeptemberében megkezdett harmadik körében a Fed eredetileg összesen havi 85 milliárd dollár értékben vásárolt hosszú lejáratú értékpapírokat. A keretösszeget decemberben és januárban 10-10 milliárd dollárral csökkentették, és várhatóan ebben az ütemben folytatják a leépítését.

A befektetők ezért a csökkentés mértékének a bejelentése mellett legalább annyira várják, hogy a Fed elhagyja-e a kamatemelés feltételeként megadott 6,5 százalékos munkanélküliségi célszámot, és helyette a foglalkoztatási helyzetet mérő jelzőszámok szélesebb körére tér át.

A Fed 2012 decemberében meghirdette, hogy addig marad zéró érték közelében az amerikai alapkamat, amíg a tizenkét havi infláció nem gyorsul 2,5 százalék fölé, és amíg a munkanélküliség nem csökken 6,5 százalékra. A munkanélküliség már megközelítette ezt a célszámot, de a Fed jelezte, hogy ennek ellenére még sokáig nem tervez kamatemelést. Ennek a monetáris alapállásnak a konkrét jele lenne, ha az intézmény nyilvánosan is közölné, hogy adatok széles körét veszi figyelembe a munkaerő-piaci helyzet megítélésekor.
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.