brusszel


Eltüntetik a nemzeti bank veszteségét

Figyelő Online
2013.10.10  09:00   
mail
nyomtatás
Idén a jelek szerint már nem kell a költségvetésnek kisegítenie a Magyar Nemzeti Bankot (MNB), miután az idei évre tervezett 203 milliárd forintos veszteséget sikerült az új vezetésnek ledolgoznia. Kandrács Csaba, a nemzeti bank monetáris tanácsának új tagja a Magyar Nemzetnek nyilatkozva közölte: a jegybank csak az alapkamat csökkentésével nyolcvanmilliárd forintot spórolt meg.
Ismertetése szerint idén várhatóan nullszaldós lesz az MNB.Kandrács Csaba a lap csütörtöki számában elmondta, pillanatnyilag a fogyasztói árak emelkedése Magyarországon rövid és középtávon laza monetáris politikát indokol, sőt a nemzetközi környezet is egyértelműen támogatja a további kamatvágás lehetőségét.

Emlékeztetett, hogy Matolcsy György jegybankelnök korábban jelezte, 3-3,5 százalék közötti rátát tart elképzelhetőnek, ez tekinthető egyfajta előretekintő iránymutatásnak is, de természetesen ez nem egy kőbe vésett cél - fogalmazott. Kandrács Csaba kiemelte, hogy a kamatcsökkentési ciklus jogosságát ma már sem külföldi, sem belföldi elemzők nem vonják kétségbe.Szólt arról, hogy a fogyasztás - bár az utóbbi hónapokban már az éledezés jeleit mutatja - még mindig nem bővül olyan mértékben, ami nagyban befolyásolná az inflációt. Mindemellett a vállalkozások árazási és bérezési döntései is a középtávon alacsony infláció irányába mutatnak, s a külpiac felől is csak mérsékelt nyomás tapasztalható. Kandrács Csaba szerint azt követően, hogy a szabályozott árcsökkentések hatásai kifutnak, kismértékben emelkedhet a pénzromlás üteme. Ez az érték véleménye szerint azonban inkább csak közelíteni fog a jegybank inflációs céljához, ebből fakadóan sem rövid, sem középtávon nem lát olyan veszélyt, ami a monetáris tanácsot hirtelen lépésre késztetné.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Trump harca

Egyelőre nem sok sikert könyvelt el a tabudöntögető új amerikai elnök, ami a gazdaságélénkítési tervére is árnyékot vet.

Mankó a hitelzűrzavarban

Fogyasztóbarát bankkölcsön

Bankból a katedrára

Rekordszámú gyereket sikerült elérni az idén a pénzügyi tudatosságra nevelő programmal.

A nagy meglepetés

Lakossági állampapír-vásárlás

top200