brusszel


Ennyit kérnek jövőre a vautasok

Figyelő Online
2013.10.17  15:37   
mail
nyomtatás
A Vasutas Szakszervezetek Szövetsége (VASZ) megfogalmazta jövő évi bérkövetelését, illetve leszögezte, hogy a MÁV-Startnál 2014 elején várható átszervezések miatt senkit nem lehet elbocsátani, és az érintettek nem járhatnak rosszabbul - közölte a szakszervezeti szövetség az MTI-vel csütörtökön.
A Mozdonyvezetők Szakszervezetét, a Vasutasok Szakszervezetét és a VDSzSz Szolidaritást tömörítő VASZ a vasutas munkavállalók nettó jövedelmének reálérték-növelése érdekében infláció feletti - legalább 4,5-5 százalék közötti - béremelést tart szükségesnek. A szövetség a jövő évi minimálbér és a szakmunkás bérminimum növelésére vonatkozóan azt javasolja, hogy annak 1 százalékkal meg kell haladnia az inflációt. Ez 103-104 ezer forint körüli minimálbért jelenthet. A VASZ álláspontja szerint a tervezett, 2014. január 2-i MÁV-Start-integráció során munkavállalót létszámleépítés címén nem lehet elbocsátani.

A VASZ ragaszkodik továbbá ahhoz, hogy az átszervezés során az érintett munkavállalók rosszabbul nem járhatnak, jövedelmük nem csökkenhet.A VASZ elutasítja a MÁV-csoport vezetésének azt a tervét, hogy az integrációt követően csak egyetlen üzemi tanács és munkavédelmi bizottság működjön a több mint 14 ezer munkavállalót foglalkoztató MÁV-Start Zrt.-nél. A szakszervezeti szövetség felszólítja a társaság vezetését, hogy tegye lehetővé - a törvény szellemének megfelelően - helyi szintű üzemi tanácsok működését.Az idén januárban megalakult Vasutas Szakszervezetek Szövetsége a munkavállalókért történő egységes fellépés és a hatékonyabb közös együttműködés érdekében kész elfogadni további vasutas szakszervezetek csatlakozási szándékát - áll a közleményükben.
Kapcsolódó cikkek
MTI
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.