brusszel


Érzékenyen érinti a tranzakciós illeték a vállalkozásokat

Figyelő Online
2013.12.02  09:23   
mail
nyomtatás
Stabil banki kapcsolatokkal rendelkeznek a hazai kis- és középvállalkozások (kkv), a többségük elégedett főbankja szolgáltatásaival, és nem is tervezi leváltani azt - derült ki a Budapest Bank kutatásából . A vállalkozások annak ellenére is kitartanak választott pénzintézetük mellett, hogy a legtöbbjük számára a tranzakciós illeték nagy érvágást, havi 40 ezer forint feletti pluszkiadást jelent. A pluszteherre a kkv-k többnyire az utalások átstrukturálásával reagálnak, egyötödük pedig inkább a készpénzes megoldásokat választja.
Fájdalmas a tranzakciós illeték, de nem hoz mozgást a banki kapcsolatokban
A felmérésben megkérdezett vállalkozások 90%-a megérezte a tranzakciós illetéket, amely a cégek közel felének - főként a nagyobb, legalább 50 főt foglalkoztató vállalatoknak - félmilliós pluszkiadást jelent éves szinten.

A jelentős költségnövekmény ellenére a vizsgált kkv-k 40%-a egyelőre semmilyen lépést nem tett az illeték hatásának mérséklésére. Amelyek reagáltak, azok utalásaik összevonásával igyekeznek csökkenteni az illeték által érintett banki tranzakciók számát. A cégek közel egyötöde nyilatkozott úgy, hogy több készpénzes műveletet hajt végre, olyan vállalkozás azonban szinte alig akad, amely a tranzakciós illeték miatt bankot váltott volna.



Elégedettek és hűségesek a bankjukhoz a vállalkozások

A kutatás eredménye szerint a hazai kkv-k tartós banki kapcsolatokkal rendelkeznek. Egyharmaduk egyetlen bankkal áll kapcsolatban, csak a nagyobb, több mint 100 főt foglalkoztató vállalatokra jellemző, hogy két (27%) vagy három (9%) pénzügyi partnerrel is rendelkeznek. Azok a vállalkozások, amelyeknek több banki kapcsolatuk is van, jellemzően főbankjuknak azt tekintik, ahol a legtöbb pénzügyi tranzakciót hajtják végre, csak kevesen jelölték meg azt a pénzintézetet, ahol a legnagyobb hitelük van.

A főbankjukhoz hűségesek a kkv-k-k: átlagosan 11 éve állnak vele kapcsolatban, egytizedüknél pedig 20 évnél is hosszabb múltra tekint vissza a viszony. Arra a kérdésre, hogy miért az adott pénzintézetet választották főbankjukként, a cégek leggyakrabban (65%) a banktól kapott jó ajánlatot említették, de sokan tartották fontosnak a pénzintézet jó hírnevét, megbízhatóságát (24%) és az ügyfélkapcsolat minőségét is (23%).

A vállalkozások kimagasló hányada (96%) elégedett főbankja szolgáltatásaival, és nem is nagyon keres alternatívát, ha új pénzügyi forrásra van szüksége: a válaszadók kétharmada csak főbankjától kér ajánlatot, csak minden ötödik cég keresi meg további meglevő banki kapcsolatait, és mindössze minden hatodik fordul olyan bankhoz, amellyel még nem volt kapcsolata.

A vállalkozások többsége nem is tervez bankváltást
Bár az elmúlt időszakban több intézkedés - tranzakciós illeték bevezetése, MNB Növekedési Hitelprogram (NHP) - is okozhatott volna fluktuációt, ez mégsem következett be. Az NHP keretében kapott hitelt a kkv-k 15%-a ugyan nem a főbankjánál vette igénybe, de ez csak a szektor 0,3%-ánál vezetett főbank-váltáshoz. Így a tranzakciós illeték hatásával együtt vizsgálva a vállalkozások alig több mint 1%-áról mondható el, hogy ezen intézkedések miatt hűtlenek lettek az elsődleges pénzügyi partnerükhöz.

A magyar kkv-k egyébként is nehezen mozdulnak: háromnegyedük még sosem váltott főbankot, és többségük (68%) abban is biztos, hogy a következő egy évben sem teszi ezt meg. Mindössze 5% azok aránya, amelyek fontolgatják, hogy jövőre esetleg lecserélik elsődleges banki kapcsolatukat. Azokat a cégeket, amelyek nem utasítják el a bankváltást, elsősorban kedvezőbb számlacsomag-ajánlattal (50%) vagy jó hitellehetőséggel (44%) lehetne elcsábítani.

„A kutatás eredményeinek megfelelően mi is azt tapasztaljuk, hogy ügyfeleink lojálisak, és kölcsönösen hosszú távú partnerként tekintünk egymásra. Ugyanakkor azt is érzékeljük, hogy nem könnyű elsődleges banki kapcsolattá válni. Mi abban a szerencsés helyzetben vagyunk, hogy a válság alatt is megőrzött stabilitásunkból, hitelezési képességünkből, reputációnkból fakadóan megbízható bankként ismernek bennünket a vállalkozók, ami - mint azt a kutatás is kimutatta - fontos szempont a főbank kiválasztásnál. Ennek köszönhetően az elmúlt időszakban több olyan vállalatot is sikerült megnyernünk magunknak, amelyeket korábbi bankjuk nem tudott megfelelően kiszolgálni, így a piaci trenddel ellentétben vállalati üzletágunk az elmúlt három évben is növekedett"- mondta Tóth Viktor, a Budapest Bank vállalati üzletágának vezetője.

 

 

Kapcsolódó cikkek
mail
nyomtatás

Hozzászólások

Le Pen az EU-s népszavazásról

Marine Le Pen államfővé választása esetén megvárja a német és az olasz parlamenti választások eredményét, mielőtt népszavazást ír ki.

Megszavazták a "CEU-törvényt"

A jövőben akkor működhet oklevelet adó külföldi felsőoktatási intézmény Magyarországon, ha működésének elvi támogatásáról államközi szerződés rendelkezik.

Újabb vizsgálat tárgya a Hungast

Mégsem jön létre a menza cégek tervezett fúziója. Egyelőre nem vásárolja meg a Hungast Zrt. a Sodexot, mert nem teheti. A Gazdasági Versenyhivatal közbelépett.

Szíriai fegyveresekkel állt kapcsolatban a szentpétervári merénylő

A felrobbantott pokolgép hasonló volt ahhoz a másikhoz, amelyet később a Ploscsagy Voszsztanyija metróállomáson hatástalanítottak.



Kiegyezés a székely–holland sörháborúban

Magyar politikai siker is a Csíki Sör Manufaktúra és a Heineken kiegyezése - állítják kormányzati informátoraink.

Bajban a taxisok réme

Lemondott az Uber elnöke, Jeff Jones, miután a cég háza táján egymást érték a botrányok.

Alternatív valóságok

Igencsak eltérő a NOB és a helyiek véleménye 
a tavalyi ötkarikás játékok hagyatékáról, de a rengeteg gond mellett van azért néhány sikersztori is.

Jönnek az automata áruházak

Egyre több, főként a fizikai világban aktív nagyáruház vezeti be a legkülönfélébb online és elektronikus eladásösztönző praktikákat.

top200